2013-ban Robert Fripp bejelentette, hogy új hét tagú formációban, benne három dobossal újjáalakult a King Crimson. Egy év próba következett, majd 2014-ben az Elements turné keretében újra színpadra lépett a prog rock legendás bandája.
A King Crimson nyolcadik inkarnációjában, az előző hét fix formáció és a két átmeneti felállás tagjai közül öten vesznek részt. Az alapító gitáros Robert Fripp mellett ismét Tony Levin (Peter Gabriel Band, Liquid Tension Experiment, Bozzio Levin Stevens) bőgőzik és Mel Collins (Camel, David Gilmour Band) fújja a szaxofont és a fuvolát, továbbá Pat Mastelotto (Mr. Mister) és Gavin Harrison (Porcupine Tree, The Tangent) dobol.
A héttagú KC harmadik dobosa Bill Rieflin (R.E.M., Nine Inch Nails). Valamint a Crimson teljes jogú tagja lett még Jakko Jakszyk (21th Century Schizoid Band, The Tangent) gitáros, énekes. Utóbbi már 2010. óta együtt dolgozik Frippékkel. Közös munkájuk első eredménye a 2011-ben napvilágot látott, rendkívül jól sikerült Scarcity Of Miracles című "A King Crimson ProjeKct" album.
A 2014-es Elements Tour kapcsán két új King Crimson kiadvány is készült. Az első a The Elements - 2014 Tour Box című dupla CD-s életmű-válogatás, mely a legendás banda 1969-2010 közötti ritka felvételeiből szemezget. A zseniális antológia anyagának nagy része korábban még nem került kiadásra. Stúdió session-ök, demók, koncertfelvételek, alternatív változatok.
A Live At The Orpheum című friss koncertalbum anyagát pedig 2014 szeptember 30-án, illetve október 1-én rögzítették az Orpheum Színházban tartott élő előadásokon, Los Angelesben.
A 2015-ös év első King Crimson kiadványa, az új felállás első hanganyaga 200 grammos audiofil LP-n, illetve jó minőségű (24 bit / 96 kHz) CD + DVD-audio változatban kerül a magukat komolyan vevő zenerajongók, a King Crimson fanatikusok és a gyűjtők polcaira.
Megrendelhető a Rock Diszkontban.
Az új korszak nyitányaként egy hét számos koncertlemezen ismerkedhetünk meg a KC jelenlegi hetesfogatának hangzásvilágával. A bevezető Walk On ezúttal nem a Brian Enoval közös (No Pussyfooting) részlete, hanem egy kissé baljós hangulatú soundscape. A Monk Morph Chamber Music nagyrészt egy szimfonikus nagyzenekar behangolásának-, illetve a színpadra készülő KC muzsikusok instrumentumainak hangjaiból áll.
Aztán belecsapnak a lecsóba, és kezdetét veszi a csodálatos One More Red Nightmare 2014-es változata. A klasszikussá érett töredezett ritmusok és egyedi dallamvilág megunhatatlan párosa ezúttal is bivalyerős formát mutat. A dobosok nem ütik szét értelmetlen módon a dalt, inkább ott érhető tetten, hogy sok kéz és láb dolgozik, hogy minden lehetséges szabad helyen, üres részben, kiállásban jön valamilyen ütős díszítés.
A billentyű nélküli rock-hangzás (ének, gitár, basszus, dob) kortalanná, időtlenné teszi a legendás dal előadását. Megfejelve a rendkívül jó minőségű hangzással, pedig meglepően modernnek hat. Az eredeti változatot is fűszerező szaxofon már csak a hab a tortán. A felvétel, akár csak az egész koncertlemez anyaga, kifejezetten a Red album letisztultságát idézi. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy két Redes szerzemény foglalja keretbe az új King Crimson korszak zenei nyitányát.
A következő Banshee Legs Bell Hassle viszont már kifejezetten a három ütősről szól. Persze itt sincs szó a ház szétveréséről. A felvétel inkább annak intelligens prezentációja, hogy hogyan lehet különféle ütőhangszerekkel egymást kiegészíteni. Az ember lelki szemei előtt egyből megjelenik a hőskor, Jamie Muir és Bill Bruford közös munkái. The Talking Drum 2014.
A negyedik tétel a The ConstruKction Of Light album címadó szerzeménye. Természetesen Trey Gunn nélkül, viszont a mostani felállás nagyon sokat ad hozzá. A zseniális szaxofon- és fuvoladallamok konkrétan új dimenziókat nyitnak érzelmileg. Különösen utóbbiak esetében érezhető erős előremozdulás. Tanítani kéne, hogy csak így, e módon érdemes hozzányúlni egy korábban már publikált dalhoz. Vagy sehogy. Sokakkal ellentétben a KC esetében szó sem lehet hakni feelingről.
Az ötödik és a hatodik tétel az Islands két klasszikusa, a The Letters és a Sailor's Tale. Nyilván ezekre kíváncsiak leginkább Mel Collins rajongói, de a többiek is nagyon érdekes dolgokat játszanak. A Letters esetében Jakko karakteres gitárjátéka domborodik ki leginkább, de énekesként is nagyon jól hozza Boz Burrell feledhetetlen énekdallamait.
Az egész Live At The Orpheum albumon a Sailor's Tale-ben érhető leginkább tetten az a KC-re jellemző kettősség, amit leginkább az erős és határozott keretek közötti szabad(nak ható), kordában tartott és moderált őrületként lehet körülírni. Persze ez önmagában semmit sem mond, egy hatalmas általánosság. Szinte bármelyik Crimson korábbi felvételre igaz. Viszont kiegészítve azzal, hogy a 2014-es King Crimson esetében ez a recept most, 46 évvel az első nagylemez után is kifejezetten frissnek hat, akkor talán sikerül érzékeltetni a nyolcadik felállás erejét.
A nyitány két gitár plusz szaxofonos uniszólója alatt, majd az első szaxofonszóló alatt, (majd újra, majd újra és végig,) csodálatos ütősjáték örvendezteti az arra fogékony füleket. Minden leendő zenésszel végig kéne hallgattatni, hogyan lehet úgy az egységbe olvadni, hogy közben virtuóz és ötletesen rendhagyó maradjon az egyéni játék is. Hogy ténylegesen, hosszú távon is játék maradjon a hangszeres játék.
A végső csapás a Red zárótétele, a (kibővített) USA CD csúcspontja, a Crimson első felvonásának felülmúlhatatlan etalonja: a Starless. Ezúttal is nagyot zúznak benne, és ezúttal sem érdemes utána egy jó darabig bármit is meghallgatni; de míg összhatásában ugyanolyan ütős mint régen, addig a zenei textúrát tekintve határozottan modernebb, mint az ikonikus szerzemény korábbi felvételei. Ez egyrészt a Mellotron, az orgona (és általában a billentyűs hangszerek) szinte teljes hiányának köszönhető. Másrészt Collins és Levin szabad értelmezésének. Tony Levin visszatérése a Crimson kötelékébe már csak ezért az egy trackért is ünnepnapnak minősül.
Az egykori 21st Century Schizoid Band-tag Jakko Jakszyk az egész albumon brillírozik. Fripp komoly döntést hozott alkalmazásával. (Pedig az első hírek alapján sokan fricskának vélték választását.) Tehát Jakko erősen és határozottan énekel. Kifejezetten jól állnak neki a régi slágerek. Gitározása azonban konvenciózusabb és tisztább, mint Adrian Belew-é, így jobban kiegészíti, egyben kiemeli Fripp gitárjátékát (és szerepét) a Crimsonban.
A hírek szerint már stúdióban van a hétfejű King Crimson. Készül a nyolcadik inkarnáció első stúdióalbuma, melytől a Live At The Orpheum koncertlemez fényében a lehető legjobbakat remélhetjük.
Jozé / Ellensúly 2015
King Crimson - Live At The Orpheum (The Elements Tour 2014) LP / CD + DVD-A (DGM / 2015)
Robert Fripp - guitar
Mel Collins - saxophone, flute
Tony Levin - bass guitar, Chapman Stick
Jakko Jakszyk - guitar, vocals
Bill Rieflin - drums, percussion
Pat Mastelotto - drums, percussion
Gavin Harrison - drums, percussion
Side A:
1. Walk On: Monk Morph Chamber Music
2. One More Red Nightmare
3. Banshee Legs Bell Hassle
4. The ConstruKction Of Light
5. The Letters
Side B:
6. Sailor's Tale
7. Starless
