Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Ellensúly Rockmagazin

Becsülettel és tisztességgel - 2. rész

Pálmai Zoltán interjú 2014

2014. december 17. - Harman

Pálmai Zoltán neve ismerősen hangzik a rockzenét szeretők körében. Mindhárom Feketebárány zenekar oszlopos tagja volt, számos más nagy nevű formációban is püfölte a bőröket. Következő interjúsorozatunkban az ő szemszögéből enged betekintést a nagy generáció éveibe! Többek között "helyére tesszük" a P. Mobil kérdést, beszélünk a Beatrice zenekarról, elővesszük a Hobo Blues Band éveket. Megtudunk néhány titkot egy bizonyos Kopaszkutyáról és számos eddig előttünk rejtett érdekességről olvashatunk Pálmai Zoltántól.

palmai_zoltan_foto_2014.jpg

Pandora's Box – Omen évek!

Hobo után csak álltam, hogy akkor most mi lesz, amikor felhívott Bencsik, hogy csináljunk egy konkurens P. Mobilt. Azt mondta, hogy van egy zenekara, a P. BoxVikidállal, Cserháti Pityivel, jövök én és elhívjuk Kékesi Janekot, akit végül nem lehetett elcsábítani a világért sem. Akkor érkezett Zsöci, de ez így már nem volt igazi ellen-Mobil, viszont megcsináltuk a Pandora's Box Omen lemezét, Hobo szöveggel.

Nagyon szuper volt, de lassan ez a dolog is elkezdett büdösödni. Cukrász vagyok, tudom, hogy idővel még a legjobb torta is megrohad. Megint ellentétek, viták, ki mennyit keres, de ha ez nem elég, ránk köszönt István a király. Ennek hatására elkezdtek feloszlani, szétmenni a zenekarok. Először a HBB, mivel Bill úgy gondolta, hogy ugrik egy nagyot, miért énekeljen százért, amikor négyszázért is nyomhatja. Vikidál is megőrült, ő színész akart lenni mindenáron.

p_box_1985_omen_korszak.jpg

Itt volt az Omen lemez, lelépett VikidálCserháti Pityi leköltözött Debrecenbe és elvette a debreceni virágkirály lányát. Kapott apósától egy P. Box pizzériát, megkapták a McDonald's-ot és egy nyugat európai színvonalú stúdiót csinált. A mi P. Box-unk már nem működött, erre ő csinált egyet Debrecenben. Pedig akkor még mi is P. Box voltunk, ZsöciBencsik, meg én. Újra ott volt előttünk a nagy kérdés, hogy mihez kezdjünk? Jött Basary és jött Bill, így lett aztán Bill és a Box Company, de ez sem jött be!


Bencsiknek lassan elege lett az egészből, kiment Svédországba, de onnan visszaküldték Ausztriába, egy lágerbe, ahol várhatták a kanadai regisztrációt, ami ugye hosszú évek. Addig pedig el kellett mennie dolgozni. Joisban egy kis faluban hideg vízzel borosüvegeket mosogatott, mi meg itthon nyomtuk két ember előtt, borzasztó időszak volt. Bencsik Samu meghalt, miközben Pityi a teljes zenei örökségét, ismeretségi körét levitte Debrecenbe, mi meg magunkra maradtunk Zsöcivel ketten.

Beatrice egy jó dili!

Ugye már a kilencvenes éveket írjuk, amikor Zsöci telefonált nekem, hogy megyünk a Beatricébe. Na, gondoltam, bejött a harmadik"fekete bárány" csapat is. '91, vagy '92 volt. Lugosi, Feró, Zsöci, meg én, így voltunk négyen. Én nagyon szerettem az ős-Beatricét is, Miklóskával, Donászyval, mert olyan jókat gondoltak a zenéről és annyira eltértek a megszokottaktól.

Először megcsináltuk a Gyerekkorom legszebb dalait, utána jött még két-három lemez, megszületett az Utálom a XX. századot. Akkor nagyon ment, csurig volt a Sportcsarnok. 1993-ban nagyon jó pénzekhez juthattunk, futott a szekér, mert emellett még ment a cukrászda, a Rockszínházban is doboltam közben (13 évig), és ott volt még Závodi Janó és barátai (Zsoldos TomiMajsaiSárvári Vili, meg én). Nagyon leterhelt, de nagyon szép időszak volt.

A cukrászmester!

Apámnak volt egy cukrászdája és elküldött Vácra tanulni a mesterséget. Letettem a szakmunkásvizsgát tisztességgel, visszajártam kisegíteni. - Ez már a Beatrice-időszakban volt. Eltelt öt év, nagyon beteg lett, azt javasolta, hogy mestervizsgázzak le és vegyem át az ipart. Odamentem, tanultam négy-öt órát naponta, de az a legrosszabb, amikor apád a főnök. Úgy jártam a tanműhelyében, mint egy rang rejtett királyfi. Nem bírtam sokáig, végül apám egyik barátjánál tanultam ki a mesterséget, cukrászmester lettem.

A politika már nem fér bele!

Feró mondta, hogy ez nem a legjobb, hanem a legnépszerűbb Beatrice, teljesen igaza volt. Azért szűnt meg ez az egész, mert amikor én a csapatba kerültem, akkor nagyon ment Feró Fidesz őrülete, aztán TölgyesiMDF-korszak, majd meglépte a MIÉP-et. Volt egy "híres-hírhedt" Laktanya-turné, ez azt jelentette, hogy laktanyákban lép fel a zenekar, katonák előtt. Én ezt már nem vállaltam el, mert gimnazista gyerekeim voltak, jön egy "liberálisabb" magyar tanár és azokon torolja meg az én dolgaimat.

Erre Feró azt mondta, hogy akkor nem kell itt dobolni, Lugosi megkérdezte, hogy akkor gitározni sem kell? Így kerültünk ki mi a csapatból. De nem volt gond, egy perc múlva ott volt Vedres, meg Németh Gabi. A Beatricét mindig jutalomjátéknak fogtam föl, nagyon szerettem benne lenni, lehetett dilizni és voltak komolyabb nóták is. Ráadásul ekkor volt divat a Toy Dolls és ezt Feró nagyon erőltette, ez a világ pedig már nem az enyém volt. Ennek hatására csinálta meg Feró Vidám Magyarokat. Na, ezt már mégse!

Jimmyvel az élet!

Találkoztam Jankai Bélával és belevetettem magam a stúdiózásba. Egyszer éppen valamin nagyon dolgoztunk, amikor jelentkezett Zámbó Jimmy, hogy van egy lemezanyaga, vegyük már fel neki. Felvettük, erre azt mondja, játsszátok már el velem a BS-ben! Elmentünk, játszottunk. Akkor kitalálta, hogy legyünk Jimmy Band. Ellátott bennünket munkával bőségesen. Jimmyt követték a többiek is ebből a műfajból, hirtelen rengeteg stúdiómunkánk és fellépésünk lett. Tudom, hogy egy teljesen más világ, de ettől függetlenül, ez is egy nagyon szép időszak volt. Akkor ijedtünk meg kicsit, amikor meghalt Jimmy, mert a teljes produkció őrá épült.

Újabb nagy dobások!

De aztán megráztuk magunkat, és a stúdió ment tovább, közben megcsináltuk a Boxer nevű zenekart. VikidálVarga MikiJankaiSzűcsZsöci. Tömegek jártak, bár nem volt olyan sok buli. Közben kitaláltuk, hogy legyen Prognózis jubileumi buli, aztán jött ez, jött az, újra sok munkánk lett. Most éppen van a B-52, a Bulldózer, a 100 Folk Celsius, az ÜzletembersMajsai formáció, van egy bluestrióm... és ott van még a Zenehadtest.

Pálmai és Pálmai dobiskola

Közben elindult, itt Zuglóban a Pálmai és Pálmai DobakadémiaPálmai Gábor a társam, aki egyébként a Tamtam dobcentrum tulajdonosa. Ő is gyakorló dobos, együtt találtuk ki ezt az iskolát, ami már hatodik éve működik. Berdisz Tamás, Pusztai Csaba, Veszeli Jancsi és én vagyunk négyen a tanárok. Mindent elkövetünk, hogy jöjjenek a nebulók, de hát Zugló jelenleg igencsak fél térden van. Nagyon kevés pénz van az emberek zsebében, hát nem erre költenek. A tervem pedig már meg van! Csinálnék egy zenészcentrumot. A sok játékautomatás gyerek inkább muzsikáljon, szórakoztasson, mint elszórakozza a pénzét. Most egy kísérleti zeneoktató dobiskolát és laboratóriumot tartunk fenn. Itt a legkisebb tanuló három éves, de van egy csomó hatvan év pluszos is, akik szintén imádnak ide járni.

Fiery / Passzió 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr506993299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása