Pálmai Zoltán neve ismerősen hangzik a rockzenét szeretők körében. Mindhárom Feketebárány zenekar oszlopos tagja volt, számos más nagy nevű formációban is püfölte a bőröket. Következő interjúsorozatunkban az ő szemszögéből enged betekintést a nagy generáció éveibe! Többek között "helyére tesszük" a P. Mobil kérdést, beszélünk a Beatrice zenekarról, elővesszük a Hobo Blues Band éveket. Megtudunk néhány titkot egy bizonyos Kopaszkutyáról és számos eddig előttünk rejtett érdekességről olvashatunk Pálmai Zoltántól.
Az első rock élmények
Első találkozásom a zenével, úgy tíz éves koromban történt, akkor őrült módon elkezdtem zongorázni. Nagyon sokat próbáltam, nagyon szerettem, de egyszer csak azt vettem észre, ha lehajtom a zongora tetejét, azon nagyon jókat lehet dobolni. Akkor mondta a tanárom, Éva néni, hogy édes fiam, nem fontos zongoráznod, ha a dob jobban érdekel, akkor inkább csináld azt! Tizennégy éves lehettem, amikor egy esküvőre voltunk hivatalosak, ahol Kovács Béla (az akkori neves doboktató) is ott volt. Késsel, villával dobolgatva megmutattam neki, hogy nekem az ő iskolájában van a helyem. Tetszett neki, amit hallott, hát a magánnövendéke lettem.
A Teátrum együttes
Szép lassan elindultak az első zenekarok, mindenféle amatőr, fél profi próbálkozások. Az első komolynak mondható zenekarom a Virginia volt, Szigeti Edit, Bódi Magdi, Kovács Lajos, Sipos Józsi, és elindultunk a Ki Mit Tud?-on, úgy emlékszem, hogy a vége felé a Generál dobott ki bennünket. Egyre jobban belevetettem magam a dobolásba, figyeltem, hogyan csinálják a nagyok és vadul képeztem magam. Még gimis (I. László Gimnázium 1973) voltam, amikor egy igazán profi csapatba kerültem, ez volt a Teátrum. Yes, Black Sabbath, Emerson voltak a minta. A zenekar tagjai pedig Szűcs Laca, Torontáli Pisti, Dandó Peti és Kovács Péter. 18 évesek voltunk, éjjel-nappal gyakoroltunk. Szűcs Laca anyukája a Sörgyárban volt gondnok, ott volt a szolgálati lakásuk, ezért fű alatt bejárásunk volt a Sörgyár kultúrtermébe. Nagyon komolyan összeraktuk a dalokat, de ez a zene senkinek nem kellett. Egyszer a Magyar Rádióban fölvettük Weiner Rókatáncát, amit azóta is keresek nagy erőkkel, de szerintem az volt az első, amit letöröltek, mert biztosan kellett nekik más felvételre a szalag. A Bem rakparton volt a klubunk, sőt még ekkor, 1973-ban volt egy koncertünk a Tabánban, a Syrius előtt, hát az érettségim olyan is lett, de nem bántam meg, mert pénteken felvettek a konzervatóriumba, rá következő hétfőn jött az érettségi.
Tegyük helyére a P. Mobilt
Hihetetlen komoly osztályba, zsenik közé kerültem, Németh Gabi, Herpai, Solti, Huba Árpi, Dés, Postássy Juli és mindent szívtunk magunkba, klasszikus zeneelmélet, jazz történet,jazz elmélet, ezalatt persze még javában ment a Teátrum. Egyik koncertünk alatt pedig egyszer csak megjelent az ajtóban Schuster Lóri, meg Bencsik Samu. Hallottam már a P. Mobil nevű együttesről, de akkor még nem volt Vikidál. Schuster, Bencsik, Losó, Huszár Györgyi. Losó kiugrott valahova a csapatból, Huszár Györgyi is elment, ekkor jött Kékesi Janek. Összeszedtük Vikidált, aki a Pestvidéki Csatornázási vállalatnál volt karosszérialakatos. A Gemler, vagy Pannonia együttesben énekelt akkor, éreztük, hogy Gyula tele van őserővel. Így indult a P. Mobil 1974-ben. De ez miért is fontos? Tegyük végre helyére a P. Mobil témát!
Ma 247 zenekar él abból, amit mi akkor, '74-ben Schuster Lóri nagymamájának a sashalmi konyhájában, egy UL Royal sztereó magnóval vettünk fel, Tollár Endre segítségével, aki egy alapra multi playback segítségével vette fel az éneksávot. No, de mit vett fel? A Menj tovább-ot, a Kétforintos dalt, a Gályát, azokat a nótákat, amiktől még most is megy a Mobil és megél az a 247 másik zenekar. Ezért fogadok minden bandát fenntartással, amelyik P. Mobil számokat játszik. Mit jelent ez? Találkozott legalább három nagyon tehetséges ember, egy Bencsik, egy Vikidál és egy Schuster.Lóri nem zenész, mégis borzasztó jó érzéke van ahhoz, hogy egy dal jó, vagy nem jó. A P. Mobil elkezdett úgy dolgozni, hogy a világon semmiféle támogatást nem kaptunk. Beszálltuk a Barkasba, elindultunk valamerre, és évente játszottunk négyszáz koncertet. Olyan ismeretségre tettünk ezzel szert, hogy a helyeink be voltak betonozva. Minden pénteken miskolci szabadtéri színpad, minden szerdán Budai Ifipark, minden vasárnap Csepeli ifi park, minden csütörtökön Lőrinci ifi park, minden vasárnap Kaposvár, és ez hat éven keresztül így ment.
Én a P. Mobil mellett Gonda János zenekarában, egy jazzcsapatban is játszottam, összegumiztam a hajam és Küllő Miklós pantomim társulatát kísértük (Szarvassá változott fiú, Elcserélt fejek). Délelőtt a konziba jártam, délután P. Mobil. Nagy barátságok szövődtek, Németh Gabival, Herpai Sanyival, örültünk egymás sikerének. Szépen működött ez a P. Mobil, de jött '78 és bevonultam katonának novemberben, ez volt életem első nagy törése. Két hónappal később, amikor leszereltem, kezemben a személyigazolvánnyal rohantam a Metro klubba, de már a kapu előtt éreztem, hogy nagy a baj, ugyanis hallottam, hogy játszunk, láttam, hogy Mareczky Pisti dobol. Nagyon rosszul esett.
Az Illés zenekarban
Úgy éreztem, hogy sok évi munkám volt ebben a bandában, fájt, hogy számomra itt a vége. Nem tudtam mihez kezdjek, ekkor jött Jenei Szilveszter és elvitt az akkori Illés zenekarba, mindez 1979 elején történt. Összebarátkoztam Lajossal is, Szilveszterrel is, csináltunk egy csomó lemezt, ami rám is fért, mert addig egyáltalán nem jutottam el a stúdióig. Kis rutinra szert tettem, ami nagyon gyorsan kamatozott, mert 1980-ban kaptam egy telefont Póka Egontól, hogy van-e kedvem az ujjá alakuló Hobo Blues Band-ben játszani.
A Hobo Blues Band szárnyalása
Itt indult a HBB, Szénich, Kőrös, Bill, Hobo, Póka és Én. Megint felépítettünk valamit, amit elismerhetsz, vagy nem, megkerülni nem tudod. Az első négy lemez valami csoda volt. Ahogy szólt, amilyen friss volt, Bill hangja és azok az irodalmi értékű szövegek. Nem, mint például a Piramis, akik mindig egyes szám második személyben felszólítottak valamire, hogy égj és javulj meg, meg kívánj igazi ünnepet! Nem kívánok!
Itt találkoztunk először egy nagyon érdekes dologgal, ugyanis állandóan le voltunk tartóztatva. Valamiért az útlevelemet sem kaptam meg éveken keresztül, ezért azt hittem, hogy engem megfigyeltek. A rendszerváltást követően fogtam magam és bementem a Levéltárba, de ott azt dobta ki a gép, hogy sosem voltam megfigyelve, másfél év után kaptam három sort, hogy nincs találat. Állítólag nyugodtan mehettem volna külföldre, pedig nem mehettem. Nem tudtunk kimenni Jugoszláviába sem, mert sem Hobo, sem én nem kaptunk útlevelet. Bár Hobo édesapja valóban nagy embernek számított, Hobo nem kért soha segítséget tőle, de nem is kapott. Erre nagyon jó példa, hogy egyszer a Hungexpón játszottunk és akkor is vittek bennünket a rendőrök, a papa végignézte, pedig ő volt ott a főnök. Letartóztattak minket Pécsett, egyszer itt Pesten is a Teve utcánál, ahol most a Rendőrpalota van. Éppen játszottunk, mikor átjött szemből egy pártfunkcionárius, ugyanis pártértekezlet volt a József Attila színházban, mondta, hogy fejezzük be ezt a törvényellenes megmozdulást. Hobo mondta, hogy nem fejezzük be, mert itt most egy koncert van. Pillanatok alatt az örsön találtuk magunkat.
Fekete Bárányok
1981 és jött a Fekete Bárány Fesztivál. Képzeld el, hogy én már nem vagyok a Mobilban, viszont már a HBB-ben voltam, nekem ez akkor elégtétel volt, mert a Hobo Blues Band zárta a napot. Mintha felfelé "zuhantam" volna, de már nem is haragudtam Lóriékra. Érdekes, hogy Bencsikkel később még játszottam együtt, ennek ellenére sosem beszéltem meg, hogy miért kerültem én ki a Mobilból. Schuster azt mondta, hogy a zenekar megbeszélte és a szavazás döntött, hogy Mareczky és nem én. Ezek után nekem elégtétel volt, hogy Hoboval zártunk.
A Kopaszkutya
'81-ben készült a Kopaszkutya film, imádtuk minden percét. Akkoriban annyit játszottunk, amennyit csak akartunk, hihetetlen sikeres volt a banda. Nagyszerű zenészekkel voltam körülvéve, beültünk februárban két Zsiguliba, meg kettő Barkasba és kiszálltunk októberben, amikor visszajöttünk Pestre. A film eredetileg úgy kellett volna, hogy létrejöjjön, hogy csinálunk egy ötletbörzét, a saját történeteinkből. Itt éleződött már Hobo és Lóri között az ellentét. Én sosem láttam forgatókönyvet, csak csináltunk mindig valamit. A történet alapján ugye van egy zenekar, akik mindig zenélnek és ezzel a társasággal mindig történik valami. Ennyi az egész. Amikor elkészült a Kopaszkutya című film, Hobo szinte azonnal el is határolta magát tőle, pedig a Hobo Blues Band-et nem Viszockij hozta fel a csúcsokig, hanem ez a film. Pár évvel később aztán megváltozott a véleménye, újra elővette.
Allen Ginsberg, Peter Orlovsky kíséretében - a Pen klub meghívására - a forgatás idejére megérkezett Budapestre. Sosem felejtem el, amikor játszottunk a Fehérvári úti körteremben (FMH) és az ajtón besétált Ginsberg, beszállt a Leples bitangba, ugyanis előtte valamikor Hobo egyik barátja szólt, hogy itt van az író Magyarországon és le kellene hívni egy bulinkra. Hobo megkérdezte tőle, hogy van-e kedve egyet énekelni, ő meg azt felelte, Why not? Egész jó barátság alakult ki közöttünk, nagyon megszerette a zenekart, jött velünk a turnéra (egy hónapig volt itt).
A forgatás után elmentünk a tabáni Kakas étterembe vacsorázni. Képzeld el, hogy bent ült a teljes Hobo Blues Band, meg Ginsberg, kint az ajtó előtt meg a Pen klub, a rádió, meg a tévé Stúdió' 81 szerkesztősége, és ő csak velünk foglalkozott és a töpörtyűvel, meg a libacombbal. Az még egy csodálatos időszak volt. Ahogy múlt az idő, beindultak a torzsalkodások. Szénich elment, Kőrös elment, jött helyette Tátrai, aztán visszajött Döme Dezső, ebben a pillanatban Pókával megalakult egy Radics Béla emlékzenekar. Nekem is mennem kellett. Ott álltam, hogy most akkor mi lesz!
Fiery / Passzió 2014
