Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Ellensúly Rockmagazin

Rendhagyó beszámoló a P. Mobil 2014-es „Élve vagy Halva” turnéjáról VI.

Ezer Pokol és Menny I. - Motoros találkozók 2014

2014. november 23. - Harman

Minden évben adódik pár kurta-furcsa-beteg buli, ahogy minden évben vannak kiemelkedő pillanatai is az aktuális turnénak. Jellemző módon ezek főleg a fesztiválokhoz, illetve az ilyen-olyan fesztiválszerű rendezvényekhez, ünnepi kavalkádokhoz, motoros-találkozókhoz köthetőek. Különös, és sosem hittem volna, hogy ilyen megeshet, de az idei turné mélypontja egy erdélyi előadáson esett meg.

pmobil_szentegyhaza_2014.JPG

Vízi Rider

2014. esős év volt. Kis túlzással akár úgy is lehetne fogalmazni, hogy 2014-ben nem volt nyár. Sőt, ősz se nagyon. Inkább csak egy monszunszerű kellemetlen akármi. Ennek ellenére a turnét csak alig befolyásolta a megszokottnál jóval több és gyakoribb csapadék. Pedig mondjuk Polgárdiban a Fekete Sas partiján kétszer is igen komolyan rákezdett zuhogni, a jónép mégis maradt. Ismét bebizonyosodott, hogy aki nem cukorkagyerek, aki jól akarja érezni magát, az jól fogja érezni magát. A buli, a pozitív életszemlélet nem, vagy csak nagyon kis mértékben függ a körülményektől.

p_mobil_2014_polgardi.jpg

Eső ide, eső oda: A P. Mobil miatt ugyanúgy nem maradt el előadás, mint ahogy a közönség elmaradása miatt sem. Volt ahol szemerkélt kicsit, volt ahol rákezdett fél órára, volt ahol egész nap lógott az eső lába, de a turné folyt tovább. Egyedül a tiszaföldvári Nemzetközi Motoros Találkozó pénteki napját törölte a Katasztrófavédelem. Miután másnapra is volt lekötött P. Mobil előadás, így nem volt lehetőség azt csúsztatva, szombaton megtartani. Az ítéletidőben is kitartóan várakozó helyi közönség a sárban dagonyázó Feró látványával kárpótolhatta magát.

Szentegyháza + Zetelaka 2014

Az összevont motorosklubok szentegyházi találkozója, vagyis a Székelyföldi Jótékonysági Motoros Találkozó az előzetes várakozások alapján igen jó programnak tűnt. Nagyon szeretünk Erdélybe utazni, barátkozni az ottani rajongókkal, a banda komolyan készült a fellépésre. Aztán miután a hosszú buszozás után megérkeztünk meglepetten konstatáltuk, hogy se vacsora, se öltöző, se szállás, se semmi. 

Még jó, hogy olyan kedves erdélyi mobilos barátaink vannak, mint például Duplaszékely, akik példás fogadtatásban részesítették a hosszas úton megfáradt stábot.

2014_szentegyhaza_duplaszekely.jpg

Szerencsére elég életrevaló a társaság, így pár telefon és hamar került szállás. Kicsit odébb, Zetelakán pihentünk meg. A szintén Kis-Magyarországról utazó rajongói kemény maggal közösen. A helyiek rendkívül jól fogadták, hogy az éjjel a nyakukba szakadt két háznyi váratlan vendég. Mindenkit alaposan megetettek-megitattak, majd még hosszasan tartottak szóval. Kedves szavakkal. Másnap, mire felébredtünk, ismét terülj-asztalka várt mindenkit. Nem sokat alhattak az asszonyok, hogy mindezt a sok finomságot elő- és elkészítették. Áldassék érte az egész családjuk!

p_mobil_2014_zetelaka_alu-krisztus.jpg

Sajnos a szentegyházi Termál Strand területén szervezett motoros találkozó és rockfesztivál furcsaságai nem merültek ki ennyiben. Míg az igen jó programmal készülő előzenekar, a Desperado programja alatt a szervező mellőzték az erotikus táncosok szerepeltetését, addig a P. Mobil (és később a Pokolgép) műsora alatt már a színpadra parancsolták a csajokat, akik a műsort nem ismerve, attól el-eltérő jellegű tánccal kellették magukat. Bár a zenekar tagjai többször szóltak, hogy nem tesz jót az előadásnak a kéretlen látványelem, a szervezők kötötték az ebet a karóhoz, valamiféle szerződésre hivatkozva. Gondolom ez inkább a lányokat alkalmazó céggel kötött szerződés lehetett, de a végeredmény siralmasra sikeredett. A Mobil mondanivalójához illetlen, az előadást megerőszakoló, komolytalanná tevő műsorelem például olyan anomáliákat eredményezett, hogy még az egyik dalba beleszőtt Székely Himnusz alatt sem tudtak illendően viselkedni, hanem még akkor is irritálóan mórikálták magukat a csajok.

Ha mindez nem lett volna elég a rosszból, akkor a szervezőknek sikerült rádobniuk még egy lapáttal. Ugyanis valamelyik túlokosnak sikerült a koncert alatt elindítani a tűzijátékot, ami azt eredményezte, hogy a közönség fele a színpadnak háttal nézte a látványt, miközben a másik irányba néző rockerek a Mobil műsorára koncentráltak.

Érdekes módon ez a koncert közben elindított tűzijáték nem volt egyedi eset. Mostanában valamiért kezd elharapózni a bulikon ez a bunkóság. Ami nem elég, hogy tiszteletlenség az előadókkal és a műsorikra kíváncsi közönséggel szemben, de könnyen veszélyessé is válhat.

Komló 2014

Ellenpéldaként jó megemlékezni a Komlói Napok példaértékű, profi szervezéséről. Arról a precizitásról, hogy mindenki tudta, hogy meddig kell végezni, és mikor indul a tűzijáték. A rendkívül kedves és szívélyes fogadtatás mellett így időben fel tudott készülni a zenekar és a színpadi technika is. Sőt a mindenfélével kirakodó árusok is időben lekapcsolták a fényeiket, ahogy a főtéri közvilágítást is precízen, időre leállították az illetékesek. Majd a tűzijáték végén mindezeket rendre visszakapcsolták. A P. Mobil műsorából -az időbeosztásra való tekintettel- lemaradt akusztikus blokkot pedig nem sokkal később adták elő a fiúk a Szolgáltató Házban rendezett aznap esti Bányásznapi Örömzene alkalmával. Így is lehet.

p_mobil_komlo_banyasznapi_oromzene_2014.jpg

Pirates Family Motoros Találkozó 2014

A motoros-találkozók közül kiemelendő élmény volt a sárvári VárMeeting fesztivál, amely gyönyörű környezetben, jó hangulatban, kellemes légkörben és profi szervezéssel zajlott. Szintén csúcspontnak számít a Pirates Family által szervezett motoros-találkozó, mely a Szelidi-tó partján zajlott nagy sikerrel. A profi körülmények és a helyiek kifejezetten kedves fogadtatása mellé a bajai mobilosok vendégszeretete társult. Ezt koronázta meg a koncerten tapasztalható elsöprő hangulat, mely rendszeresen Lóránt zajos éltetésébe torkollott. A személyi kultuszt megszégyenítő kántálás-sorozat megszületésében valószínűleg szerepet játszhatott a Főnök pár nappal korábbi budapesti visszatérése, illetve a Cserháti 60 koncert frenetikus sikere is. Mindenesetre két kiemelt előadás közötti, átlagosnak, szokásosnak gondolt buliból vált őrület, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a turné augusztusi állomásai diadalmenetté álljanak össze.

2014_szelidi-to_p_mobil.jpg

Jozé / Schuster Lóránt - P.Mobil facebook oldala 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr126925721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása