Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Ellensúly Rockmagazin

Lépcső nincs, de feljutok

Újratöltve – HitRock 35 éves jubileumi turné 2014

2014. október 31. - Harman

2014-ben, a Hit név felvételének 35. évfordulóján újjászerveződött és újjáalakult Magyarország talán leghányattatottabb sorsú hard rock legendája: a HitRock együttes.

A három őstag, vagyis Füxi (Füchsel Tibor) billentyűs, Finki (Pozsonyi Tibor) ütőhangszeres és Mr. Basary (Babári József) énekes mellé Charlie (Berkes Károly) basszusgitáros és az ifjú tehetség: Remi (Somogyi Remig) szólógitáros érkezett.

hitrock_2014.jpg

A teljesen felújított, változatos koncertprogram szinte az egész életműből szemezget. A késői ’70-es évek ős-slágereitől (Rocknemzedék, Ne kérdezd, Rockerkirály, stb.), a ’80-81-es csúcssikerek klasszikus szerzeményein át (Volt már úgy, Kincskereső, A vén csavargó halála, stb.), a ’82-83-as időszak heavy metal korszakának nagyrészt betiltott dalain keresztül (Üveghegy, Megkopott sztárok), a 2000-es évek meg nem jelent harmadik nagylemezének dalaiig (Ikarus, Kamion szerelem) sokféle rockerhimnusz terítékre kerül.

Ezek a korábban jobbára csak szamizdat, illetve demó formában terjedő külvárosi tartós slágerek újragondolt, részben újrahangszerelt formában kerültek előadásra. A bulikon ezekhez kapcsolódnak a feldolgozások és az új felállás új szerzeményei (Halott madár, Napfelkelte, Féltem a Szerelmed).

Gyakorlatilag csak az egykori kényszerű énekes-csere súlyos kompromisszumát felvállaló, ezért kissé félresikerült első nagylemez (Oké 1984) dalai maradtak ki a programból. Talán érdemes volna ezen a jobb sorsra érdemes szerzemények közül is elővenni néhányat, és visszaállítva az eredeti szövegeket, Mr. Basaryval elénekeltetni Bodnár Attila után. Szabadon.

finki_theremin_2014.jpg

A HitRock jelenkori koncertjein rock legendás alaphangszerei (Hammond, Kurzweil, Fender Stratocaster, Fender Precision Bass) és Finki saját építésű dobkészletei kiegészülnek Thereminnel, gonggal, üstdobbal és tucatnyi egyéb különböző ütőhangszerrel. Ez a hangszerarzenál a régi dalok felfrissítésére és modern, egyedi hangszerelésére is kiválóan megfelel; ahogy a különböző fel- és átdolgozások (Led Zeppelin, Scorpions, Pink Floyd) érdekes megszólaltatására is alkalmas.

mr_basary_2014.jpg

Mr. Basary hangja szerencsére nem kopott meg. Még mindig bitang jól énekel. Ügyes frontember, emellett évtizedes rutinnal profin osztja be az erejét, ezért a koncertek vég- és csúcspontjának számító Vén csavargóra is marad elegendő kraft a torkában. Charlie mindig jó témákat játszik, e mellett bombabiztos alapnak bizonyul, így stabil lehetőség van arra, hogy Finki és Füxi a legkülönfélébb ketyerékkel, hangzásokkal és tényeffektekkel bolondítsák meg az előadást.

somogyi_remig_2014.jpg

A szerényen pengető (illetve néha hegedűvonóval is játszó) Remi pedig az évtized egyik legnagyobb tehetsége. Nagy szerencséje, hogy ilyen hétpróbás öreg rókákkal akadt össze, mert ez alatt a szűk év is látványos fejlődést mutat. Remigre főleg Gary Moore és Joe Bonamassa gitározása van hatással, amit korábban csak ritkán volt alkalma megmutatni. Most a HitRockban már ezt az oldalát is meg tudja csillantani, hiszen a Hit zenészei teljesen nyitottak erre a zenei világra. Köztük Remi kivirult, és elkezdett a szó legnemesebb értelmében zenélni.

A kiforrott, változatos és ütős produkcióról bárki meggyőződhet, ha ellátogat a HitRock koncertjeire, illetve ha meghallgatja a 2014-es a HitRock 35 című jubileumi koncertkiadványt.

Jozé / Ellenpont 2014

HitRock 2014:

Mr. Basary (Babári József) - ének
Somogyi Remig (Remi) - gitár
Füchsel Tibor (Füxi) - Hammond orgona, zongora, szintetizátor
Berkes Károly (Charlie) - basszusgitár
Pozsonyi Tibor (Finki) - dob, ütőhangszerek, Theremin

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr726849911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása