Jozé: - Mikor alakult a zenekar?
Balázs: - 2003.
András: - 2003 vége, 2004 eleje.
Jozé: - Kik a tagok?
Balázs: - ABC sorrendben: Fodor Balázs - basszusgitár, Markovits Lídia - ének, Szőnyi Zoltán - dob, Tóth András - gitár.
Jozé: - Előny-e vagy hátrány egy kemény zenekarnál a női frontember?
András: - Ez teljes mértékig a tagokon múlik. Lehet belőle borzasztó giccs, operás áriázás, a legkézenfekvőbb zenei megoldásokból összerakva, lehet veszélyes és ijesztő, mint a Crisis-nál vagy a Made Out Of Babies-nél például. Nálunk a dallamos, kézzelfogható női ének egyensúlyt teremtett leginkább, de az is leginkább Lídia kiváló énektémái hozták, és nem az a tény, hogy a meglevő X kromoszóma mellé neki Y helyett sajnos még egy X járt.
Balázs: - "Ez teljes mértékig az emberanyagon múlik." A keménység nem itt dől el. Lásd Angelus itthon. Ráadásul ki akar egyáltalán keménykedni?
Jozé: - Hogy írnád le a zenéteket azoknak akik még nem hallották?
Balázs: - Nézzék meg a honlapunk. Így. Ennyi.
András: - Annyit spórolnék azoknak, akik elvből nem hallgatnak meg bizonyos műfajokat, hogy ez egy élő zene, amiben énekel egy mélyebb hangú nő, zsizsegtetik a gitárt, játszanak a basszusgitáron és a dobos sem mindig csak simogatja a bőrt a dobon.
Jozé: - Miért ez a komplex irány?
Balázs: - Amiért kemények is vagyunk.
András: - Akár hiszed, akár nem, feleslegesen nem bonyolítunk. Ha egy kicsit megkapirgálod a latin-amerikai zenéket, a háttérben ott is borzasztó bonyolult dolgok mennek. Talán a kevéssé szokványos ritmusképletek okozzák nálunk a pszichológiai hatást, hogy komplexnek tűnik, amit játszunk. Kérdésedre is válaszolva nincs ennek eldöntött oka: egészen egyszerűen ott ér véget a számírás, ahol azt érezzük, hogy egy kerek egészet sikerült alkotnunk. Néha ez statisztikailag sok témát jelent, néha párat, de a témák és a váltások száma egy teljesen buta számértéket jelent számunkra csupán.
Jozé: - Kik a főbb hatásaitok?
Balázs: - Andriska.
András: - Bazsi. Nem, egyébként. Tetszőleges interjúból kiollózható a válasz: "Mind a négyünk különböző zenéket hallgat, a lényeg az, hogy szeressük egymást gyerekek. A szív a legszebb kincs.". Érdekes módon kamaszkorom és az utóbbi idők számomra legmeghatározóbb albumait csak azok emlegetik a zenénkkel kapcsolatban, akik ismerik az ízlésemet. Ha meg összeírnánk, hogy ki mit hallgat és szeret nagyon, akkor egy könyvet írhatnál az interjúból. Másfelől, ha elárulnánk őket, akkor az emberek elkezdenék belehallani, minket azonban sokkal jobban szórakoztat, hogy mikkel gyanúsítanak meg. Például Balázsra egyszer azt mondták, hogy "Tool mániája letagadhatatlan" miközben még csak a zenekar nevét hallotta. :) Ezek mókás dolgok.
Jozé: - Nem féltek hogy két szék között az asztal alá estek? Aki a progresszív zenét szereti annak túl kemény, zúzdának pedig túl agyas.
Balázs: - Aki ilyen módon hallgat zenét, annak a lelkét már a OneHeadedMan sem mentheti meg.
András: - Így van, és ezzel eljutunk egy jelenséghez, hogy az emberek nem a fülükkel hallgatják a zenét. Csak annyit kérek mindenkitől, hogy amikor hallgat egy lemezt, akkor csak adja át magát annak, amilyen hangulatot gerjeszt benne a zene. Az, hogy ezt hogyan érik, ha elérik, már lényegtelen. Másfelől meg, ha félnénk, az azt jelentené, hogy görcsösen vágyunk közönségsikerre. Szerintem egy zenekar akkor nyújtja a legtöbbet, ha nem egy megfoghatatlan közönségképet akar kielégíteni, hanem megy arra, amerre az ihlet viszi. Most képzeljük el, hogy Muszorgszkij az "Egy kiállítás képeit" a bukástól való félelmében kuplék és sanzonok sorozatának írja meg... Hadd mondjak egy hasonlatot: bemész egy fafaragvány boltba. Melyik érdekelne jobban: a kirakatba kirakott, "biztosan sikeres" darabok vagy az, amiről tudod, hogy a faragó az alkotás mámorában magának készítette, tudása legjavából? Lehet, hogy ez utóbbi mű nem tetszik, nem passzol az egyéni vérmérsékleteddel: ekkor még ott van az összes többi bolt. De az is biztos, hogy szinte kizárólag csak az így létrejött faragványok lesznek azok, amelyeket megveszel. Ha nem egyiknél, akkor másnál.
Jozé: - Bejött-e a számításotok, hogy csak rövid koncerteket adtok?
András: - Általában olyan közönségnek játszunk, akik akkor hallanak minket először. Nekik 6 sosem hallott szám is sok egyben. Másfelől van ennek egy zenekar-menedzselési szempontja is: a rövid koncertbe senki sem fog belekötni, hiszen mindig késés van, mindig csúszás van. Legfeljebb, ha nagyon tetszik a közönségnek, úgyis visszatapsolnak még egy számra minket. Mi szeretjük ezt. Mindig tapsoljatok vissza minket.
Jozé: - Mesélj, milyen fontosabb koncerteken vagytok túl?
András: - Túl vagyunk több Kultiplex-es bulin, azok talán a legfontosabbak, meg egy A38-on és egy Szigeten. Legutóbb a Leukémia segélykoncert sikerült a legjobban, hiszen a Watch My Dying közönsége ott állt és végignézett minket. A legjobb esély mindig az, ha sokan láthatják a zenekart egy valamelyest hasonló stílusból...
Jozé: - Anno ti nyertétek az Anti-Drog Fesztivál tehetségkutatóját, meglepett titeket az eredmény?
András: - Persze, mert azt sem tudtuk, hogy lesz tehetségkutató :). Bevallom őszintén, akkor már túl voltunk pár teljesen értelmetlen tehetségkutatón, és jól esett ez a dolog.
Jozé: - Az Anti-Drog Feszt-en túl többször játszottatok a leukémiásokat segítő jótékonysági fesztiválon – sőt, később az egyik állomást ti szerveztétek a Kultiplexbe. Miért tartjátok ilyen fontosnak a jótékonykodást?
Balázs: - Egyszer azt nyilatkozta egy zenekar, hogy sajnos kis zenekarok, még jótékonykodni sem tudnak, mert alig, hogy megélnek. Nos mégis. Egy jó ötlet csupán és... az eredményt mindenki látja.
András: - A magam részéről azért is vállaltam szervezést, mert szeretek hőbörögni, ha valami nem jó. Nyilvánvaló, hogy egy ember nem tud mindent elintézni, így inkább segítettem, minthogy fintorogjak: ha valamit meg tudsz csinálni jobban, és tudsz rá időt szakítani, akkor tedd meg jobban, de ne panaszkodj, ha semmit sem tettél érte. Hál' Istennek sokan voltunk, akik még így gondoltuk, talán egyszer még a Sportarénában is lesz buli...
Jozé: - Miről szólnak a dalszövegeitek?
Lídia: - Bármilyen könyv vagy történet megihlethet, de a többiek instrukciója is segít olykor: egyik dalunk a pekingi diáklázadásról szól, egy másik témáját, pedig az Énekek éneke adta a Bibliából. Ez utóbbinál a szerelmes szövegnek kifejezetten baljós hangulatot kölcsönöz az egyik legőrültebb számunk.
Jozé: - Milyen kiadványokat adtatok ki eddig?
András: - Egy demo és egy EP. Ezek után volt két énekesváltás, ezért nincs még harmadik anyag.
Jozé: - Milyen terveitek vannak a közeli és távoli jövőre?
Balázs: - Túlélés, kreativitás, kultúra, mindaddig míg... ameddig csak bírjuk, vagy amíg elviseljük egymást.
András: - Albumot demózunk mostanság, jóval a felvétel előtt, hogy legyen időnk mindent kitalálni. Aztán ezzel kéne futni egy kört: koncertek, kritikák, egy-két terjesztő találása. Nagyon szeretnék még egy kortárs táncos klipet is, az utóbbi időkben sok olyan művel találkoztam, ami miatt ezt a dolgot teljesen természetesnek és kézenfekvőnek találom most már. De ez utóbbi persze csak az én különbejáratú álmom.
Jozé / Epresso 2008
