Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Ellensúly Rockmagazin

Rendhagyó beszámoló a P. Mobil 2014-es „Élve vagy Halva” turnéjáról XI.

Várturné 2014

2014. december 02. - Harman

Valahogy mindig felemelő érzés egy várban tartott rendezvényen részt venni. Talán elődeink lakóhelyével, építészetével, művészetével való találkozás az oka, talán őseink vitézségével, hősiességével szembesülünk ilyenkor, a régi történetek felidézése közben. Mindenesetre úgy tűnik, hogy bármelyik várban, vár környékén is lép fel az Örökmozgó zenekar, mindig emelkedett hangulatú előadás kerekedik belőle.

2014_sarvar_pmobil.jpg

Idén így volt ez a sárvári motoros-találkozón, ahogy a szokásos diósgyőri fellépésen is, de leginkább talán a Csókakői Várjátékok alatt volt érezhető. A kedves fogadtatás, a nyugodt felkészülés, a szokásosnál normálisabban viselkedő tömeg mind azt az érzetet erősítik, hogy a többség megilletődik ükapáink keze munkájának láttán, illetve honvédő hősiességüknek emlékétől. Ez pedig rendszerint patetikus közösségi élményben csúcsosodik ki.

Csókakői Várjátékok 2014

A csókakői buliban minden benne volt, ami az idei turnét jellemezte. A borús idő és az öt-tíz percekre rá-rákezdő eső ellenére szép tömeg gyűlt össze, mely nem rohant haza, ha egy kicsit vizes lett. A történelmi emlékhelyen normális színpad és cucc fogadta a bandát. A szervező-vendéglátó önkormányzat profi munkát végzett. Minden a helyén volt a biztonságiaktól a fotósokig, az árusítóhelyektől az egészségügyi ellátásig. Az est másik főszereplője, az Ossian legénysége is teljesen együttműködőnek bizonyult, akár a fellépési sorrendről, akár a roadok pakolásának sorrendjéről volt szó. Példaértékű rend és nyugalom várta a stábokat és a rajongókat. Könnyű így dolgozni, ahogy a jó hangulat is hamar kerekedik ilyen ideális körülmények között. Nem csoda, hogy a nagyot robbant a dupla koncert. Sokaknak alig akarózott hazaindulni, olyan jól elbeszélgettek a program után.

 

Fűben, fában, földben, vízben van az orvosság!

A tavaly elmaradt siklósi előadás pótlása természetesen idén is szóba került. Dátumtervek is keringtek, ám eddig, sajnos eddig még nem sikerült dűlőre jutni. Pedig a Siklósi Vár ideális koncerthelyszín, a sokszázéves falak méltó „díszletei” lehetnének a P. Mobil mondanivalójának, ahogy a várkápolna csodálatos akusztikája is adja magát egy akusztikus előadásra, klipforgatásra. Talán a 2015-ös „Tudom, hogy ki vagyok!” turnén összejön végre egy kiemelt nagy buli. Aztán majd a jobb kézzel kenjétek e nemes iszapot a bal vállatokra!

A Diósgyőri Vár Ünnepélyes Átadása 2014

A P. Mobil úgy jár vissza Miskolcra, mintha hazajárna. A Diósgyőri Várban tartott évenkénti előadás a mindenkori turné kiemelt állomásának, egyik csúcsának számít, ahová nemcsak az egész évben aktív mobilosok zarándokolnak el, ahová nem csak a helyi rockerek teszik tiszteletüket, hanem azok is, akik már ritkábban mozdulnak ki otthonaikból. Idén sem volt ez másként. Így senki számára sem lehetett meglepetés, hogy Lóránt, a saját felelősségére meglátogatható lehetséges koncerthelyszínek közül pont Miskolcot tisztelte meg jelenlétével. Ráadásul nemcsak, hogy jelen volt, hanem a kemoterápia ellenére hosszabb ideig állt a színpadon, mint a Budapest Parkban tartott kvázi 45 éves jubileumi koncerten.

2014_diosgyorivar_pmobil.jpg

Az idei, többszörösen rendhagyó előadás apropóját a nemrégiben felújított, újjáépített Diósgyőri Vár ünnepélyes átadása adta. Ezért a bulit, az átadóünnepséget ezúttal maga Miskolc városa szervezte, mely mindenki számára ingyenesen látogatható volt. A hagyományos P. Mobil – Radar koncert helyett, pedig sokszínű kulturális program várta az ünneplő tömeget, melyen bár radaros barátaink nem tudtak részt venni, viszont 2014-ben is a P. Mobil nagykoncertje maradt a fő attrakció.

2014_diosgyori_var_p_mobilosok.jpg

A helyzetnek megfelelően természetesen sosem látott, halkonzervet idéző tömeg lepte el a várárkot, a várudvart és a várkapu előtti utcákat, tereket. Az ingyenes belépés, a sokféle ember számára vonzó különböző programpontok és a minden eddiginél látványosabb tűzijáték + görögtűz élménye mágnesként vonzott mindenféle embert. Mire kora délután odaértünk, gyakorlatilag annyira megtelt a helyszín, hogy nem nagy túlzással cipőkanál szükségeltetett egy-egy újabb érdeklődő bepréseléséhez. Míg a roadok előkészítették a terepet az igazi rock and rollra, addig a zenekar és a médiakommandó nagyobbik része egy helyi étterem vendégszeretetét élvezve falta fel Amerikát. Az ország minden tájáról érkező mobilosok pedig a környékbeli kocsmák és fogadók forgalmát lendítették fel.

2014_pmobil_faldfelamerikat.jpg

A kritikus helyzet, este háromnegyed tíz körül alakult ki, a „Miskolc mindig várni fog” című P. Mobil nagykoncert előtt. Amikor is -az átgondolatlan egyeztetésnek megfelelően- egyből a tűzijáték után elkezdődött a Mobil koncertje. Ekkor, a csak a tűzijátékra érkezett közönség ekkor elindult hazafelé, és elkezdett kinyomulni; míg az első taktusok hangjára fellelkesült mobilos tömeg elkezdett benyomulni a várudvarra. Azaz csak kezdett volna, mert olyan irgalmatlan tömeg volt kinn is és benn is, hogy hamar kialakult egy dugó a nagykapunál. Ahogy a várárokból a várudvarba vezető lépcsőkön is beállt a tömeg. Talán, ha a görögtűz kialvása után várnak még negyed órát a szervezők a koncert indításával, akkor megelőzhető lett volna a tumultus. De így, a mindkét irányba sürgősen igyekvő, rendkívül sűrű tömeg olyannyira beállt, hogy a rendőrségnek kellett kézbe venni a helyzetet.

2014_diosgyorivar_kozonseg.jpg

A hangosbemondóval is megtámogatott forgalomterelésnek a koncert látta kárát, mert akkorára nőtt a tömeg, hogy kezelhetetlenné vált, így az első húsz percben többször is le kellett állítani a P. Mobil buliját. Lóránt a szokott vehemenciával és gegekkel reagált a történtekre: Rendőrség Blues, Lépcső Blues

A rend helyreállása után a szokásos, őrületes diósgyőri buli vette kezdetét, melyen elhangzott a készülő CD új dalainak egy része. Az idei előadás sztárvendége ez egykori Mobilmánia gitáros: Szentkirályi Jani volt, aki nagyon odatette magát. A közönség megelégedésére.

2014_diosgyor_pmobil_szentkiralyi_jani.jpg

A koncert után Lóri természetesen a helyszínen maradt pihenni. Rokonaival együtt a szokásos szálláshelyen töltötték az éjszakát. Persze a hazaút előtt még mindannyian meglátogattuk őket egy rövid időre. Majd a visszaúton már elkezdett körvonalazódni a következő: csókakői-komlói hétvége indulása és műsorterve. Mentünk tovább…

Jozé / Schuster Lóránt - P.Mobil facebook oldala 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr66950319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása