Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Rendhagyó beszámoló a P. Mobil 2014-es „Élve vagy Halva” turnéjáról X.

P. Mobil + P. Box - Cserháti 60 Emlékkoncert

2014. december 01. - Harman

Három nappal a budapesti nagykoncert és a rendkívüli P. Mobil Klub után ismét kiemelt nagy rendezvényen vett részt az Örökmozgó legénysége. A különleges előadás nemcsak a Mobilnak, hanem a Cserháti-emlékévet hirdető debreceni P. Boxnak is kiemelt eseménye volt.

2014_ajka_pityi60.jpg

Augusztus 19-én Cserháti Pityi szülővárosában, akkori P. Mobil felállás búcsúbulijának és a Pandora’s Box vidéki bemutatkozó előadásának városában: Cserháti 60 emlékkoncertet adtak az egykori zenésztársak, barátok és örökösök. Az ajkai Agórán fellépett a P. Box, a P. Mobil és Csiga Sanyi, valamint rövid beszédet tartott Pityi fia: Csongor is.

Szívet melengető érzés volt megélni, hogy a sötét fellegek ellenére is szép tömeg gyűlt össze Ajka főterére, mely akkor sem tágított, amikor az eső már elég komolyan rákezdett a műsorára. Koroknai Árpiék még zuhogó esőben kezdtek, a közönség pedig teli torokból énekelte a klasszikus P. Box slágereket. Az első dalok alatt még furcsán nézett ki a nézőtér a sok-sok nyitott esernyő miatt, azonban a lassan csöpögőssé váló, enyhülő időben már kinézetre is igazi rockfesztivál kerekedett.

2014_pityi60_pbox.JPG

A P. Mobil színpadra lépésének kezdetére már elállt az égi áldás, és elsöprő erejű buli indult be, melyben egyaránt helyt kaptak a készülő új album dalai, valamint az elmúlt 45 év klasszikusai, köztük természetesen Cserháti István szerzeményei is. Utóbbiak között helyt kapott a Honfoglalás című rockszvit első és az utolsó tétele, melyek zenéjét teljes egészében Pityi komponálta.

A rock nagykönyvében természetesen ez a buli is kiemelt fejezetet érdemel. Szerencsére az előadásról hang- és képfelvétel is készült, melyek sok egyéb fontos felvétel mellett várják a sorukat az archívumban, hogy mikor kerülnek majd kiadásra. A leforgatott anyagból egy interjúkkal kiegészített, közel félórás kisfilmet készített az Ajka TV. Az aznapi szervezők, fellépők, megszólalók közül Lóránt sajnos igazoltan hiányzik. Egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy egymáshoz ilyen közeli időpontban két bulit is be tudjon vállalni.

2014_pityi60_pmobil.JPG

A rendkívül jól sikerült megemlékezést néhány nap múlva sajnos egy tragédia híre árnyékolta be. Mesterházi Gábor, vagy ahogy mindenki ismerte: Mesi, az emlékkoncert egyik nézője még a rendezvény elején elesett és beverte fejét. Miután beszállították a kórházba, saját kérésére hazament, majd másnap otthonában elhunyt. Nyugodjék békében!

Jozé / Schuster Lóránt - P.Mobil facebook oldala 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr196950283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.