Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Rendhagyó beszámoló a P. Mobil 2014-es „Élve vagy Halva” turnéjáról VIII.

Rajongói találkozók 2014

2014. november 29. - Harman

Minden turnén vannak kedves kellemes élmények, amikor ilyen olyan helyzetben, spontán vagy meghívásnak eleget téve, szervezetten, vagy csak ahogy útközben adódik, rajongói találkozók közben van idő egy kis lazításra, kötetlenebb beszélgetésre, békés lakmározásra. A 2014-es év ilyen szempontból is jól sikerült, számos élménnyel gazdagodott, aki ezek egyikén-másikán részt tudott venni. Barátságok szövődtek és mélyültek el, emberekről derült ki, hogy milyen értékeket is hordoznak magukban, egy-egy olyan témával kapcsolatban is, amit talán ki sem néztünk volna egymásból.

2014_gonc_p_mobil.jpg

Spontán rajongói találkozók 2014 

Két rendhagyó helyszínnel is szolgált az Élve vagy halva turné. Mindkettő közös abban, hogy az adott településen nem volt előadás, csak átutazóban járunk arra. Mindkettő közös abban is, hogy csak alig voltak velünk rajongók. Ennek ellenére, míg élünk, őrizni fogjuk a helyszínt, a jó pihenés lehetőségét, és a kiemelten kedves vendéglátást. Göncön Kassáról Debrecen felé szálltunk meg. Zetelakán pedig a furcsán sikerült szentegyházi buli után. Utóbbin osztoztunk a bandát Erdélybe is elkísérő rajongói kemény maggal.

2014_kapolnasnyek.JPG

A szervezőknek sikerült az idei velencei fellépést egy olyan napra lekötni, melyen a 2014-es foci VB több mérkőzése is zajlott, így azt az ország népének egy jelentős része a tévékészülékek előtt töltötte. A szerencsétlen időzítés ellenére azért eljött a buliba annyi Mobil-fanatikus, hogy nem fulladt anyagi katasztrófába a rendezvény, de nyilván nem volt teltház. A kemény mag lojalitása nemcsak, hogy megmentette a koncertet, hanem hatalmas őrület kerekedett belőle, ami a koncert végével sem ért véget. Ugyanis kápolnásnyéki barátaink egy házibulit szakítottak meg, hogy vendégeikkel együtt átugorjanak a Mobil előadására, majd a koncert végeztével meghívták a bandát, a stábot és a törzsközönséget a folytatásra: egy kis ételre, italra, együtt éneklésre. Mivel a legjobb bulik spontán születnek, a legjobb poénok pedig utólag elmesélve erőtlenek, így legyen elég annyi, hogy hajnalra leírhatatlan jókedv kerekedett, sok-sok röhögéssel.

A leghosszabb hétvége, avagy 3 buli + 3 rajongói találkozó 2014

Szekszárd – Zengővárkony - Szigetvár

2014_zengovarkony.JPG

A Csörge-Tavi Rockfesztivál előtt egy kedves meghívásnak tettünk eleget, mely már hagyományosnak mondható, ha Szekszárdon vagy a környéken jár a banda. Szekszárdi és bajai barátaink ezúttal is rendkívüli kedvességgel fogadták a muzsikusokat és a személyzetet. A jó hangulatú beszélgetés és a bőséges eszem-iszom után megvolt a koncert, majd a stáb kétfelé szakadt. A társaság egyik része Zengővárkony, míg a másik Szigetvár felé vette az irányt. Ugyanis a banda egy-egy közeli jó barátja, egy médiakommandós önkéntes illetve egy másik állandó külső segítő ajánlott fel szállást, útban a szombati nagykanizsai előadásra. Egy csapatépítő tréningnek is beillő, barátságos és felhőtlen napot töltöttünk együtt, melybe még a Szigetvári Vár, illetve egyéb nevezetességek meglátogatása is belefért.

Nagykanizsa 2014

A rajongók, a zenészek, a roadok, a Médiakommandó, a sajtósok, a háttérben dolgozó „szürke eminenciások” barátságának elmélyülése után este a Kanizsai Sörfesztivált és Fúvószenekari Találkozó fő attrakciója volt a banda. Végeláthatatlan tömeg és kitörő lelkesedés jellemezte a Mobil fellépését. A koncert ráadásul a városi rendezvényekhez képest kimagaslóan jól szólt, köszönhetően a helyi cuccnak és a személyzetnek. Úgy tűnt ezt a hangulatot már nem lehet fokozni, de a másnapi Nagyszénási Falunap minden várakozást felülmúlt.

2014_nagykanizsa_p_mobil_1.jpg

Csepegi Csárda 2014

Útközben még megálltunk kicsit nosztalgiázni és gyászolni a májusban leégett Csepegi Csárda előtt, majd libamáj híján a magunkkal hozott szendvicsekből lakmároztunk be a nagyszénási buli felé.

2014_csepegi_csarda.JPG

Nagyszénás 2014

Eleve kevesebben szoktak vasárnap koncertre látogatni, mint pénteken vagy szombaton, de sokan voltak. Ezen túl a P. Mobilt mindenhova elkísérő rajongók is hivatkozhattak volna fáradtságra, és lehettek volna kevesebben, de eljöttek és nem voltak kevesebben. Sőt, a helyi, környékbeli, és erdélyi rajongók is többen voltak, mint a turné szekszárdi vagy a nagykanizsai állomásán. Aránylag korán értünk Nagyszénásra, így bele tudtunk nézni az előzenekarok műsorába, bele tudtunk kóstolni a forgatag hangulatába.

2014_nagyszenas_p_mobil.jpg
Aztán, hogy telt-múlt az idő egyre több P. Mobil pólós néző érkezett, akik elkezdtek gyülekezni a színpad előtt. Jelentős részüket nem ismertük még arcról sem, mint később kiderült, ez sajnálatos és orvosolandó helyzet, mert a nagyszénási közönség akkora bulit csapott, már az első daltól kezdve az utolsó ráadás legvégéig, hogy nehéz szavakkal leírni. Olyan elánnal tomboltak, hogy majd feldöntötték a kordonokat. Szó szerint végig üvöltötték az összes dalszöveget, kisgyermektől az öregemberig. Napokig emlegettük azt a Mobil trikós kislányt, aki talán az apukája nyakában ordította végig az összes dalt, melyeket hangsúlyokig, kiállásokig, vesszőkig, zsigerekig hatóan ismert.

nagyszenas_2014_p_mobil.JPG
Hihetetlen erő volt már abban is, hogy az ilyen-olyan előadók műsora alatt megtelt a tér talpig mobilba öltözött arcokkal, de amit a koncerten produkáltak olyasmit legfeljebb csak latin-amerikai bulik videófelvételén lehet tapasztalni az otthoni Hi-Fi + Blu-ray cucc előtt. Ha valamelyik bulit meg kellett volna örökíteni több sávon, sok kamerával, profi stábbal egészen a 2009-es újrakezdésig visszamenőleg, akkor ezt biztosan. Különösen, hogy a „nincs otthon a macska” jeligére Nagykanizsán és Nagyszénáson is jóval több füst volt a színpadon, mint ami Lóránt jelenlétében szokott, így nagyon jól érvényesültek a profin kezelt fények. Különösen szép fotók készültek, ahogy gyönyörű BD-felvétel is készülhetett volna…

2014_p_mobil_nagyszenas.JPG

Szentes 2014

Valami lehet a környék levegőjében, hiszen ahogy korábban a Gyulai Várfürdőben is rendkívüli hangulat uralkodott, vagy a Csanádapácai Kakasfesztiválon is felrobbant a nézőtér, úgy néhány hónappal a nagyszénási koncert után megismétlődött az extázis. Ezúttal a Szentesi Ifjúsági Ház, zsúfolásig telt Pódiumtermében szabadult el az őrület. Nagyrészt ugyanazok az arcok jelentek meg, majd kezdtek bele a már szokásosnak mondható önfeledt mulatozásba. Az előadás csúcspontjain a hátsó sorok is üvöltve énekelték a dalszövegeket, miközben még az előtérben tartózkodók is táncra perdültek. Ez a közönség nagyon tud bulizni.

2014_bandi_szentes.JPG

Jozé / Schuster Lóránt - P.Mobil facebook oldala 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr466941925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.