Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Rendhagyó beszámoló a P. Mobil 2014-es „Élve vagy Halva” turnéjáról IV.

TEca Night Jam 2014

2014. november 17. - Harman

Júliusban T. Erika rockfotós, vagy, ahogy a Főnök szokta nevezni: TEca zártkörű bulijára volt hivatalos a P. Mobil stáb és a belső kör. Bár nem teljes létszámban, mert Lacika külföldön tartózkodott, Lóránt pedig a betegsége miatt volt igazoltan távol. Azonban a többi zenekari tag, médiakommandós és a kemény mag szabaddá tette magát, (voltak, akik igen sokat utaztak az est kedvéért,) és hajnalig bulizott a másnapi, kiemelt balatonszemesi fellépés ellenére.
teca_night_2014.jpg

A BackStage Pubban rendezett jam session keretében változó hangszereléssel és felállásban adtak elő dalokat az Erika által patronált zenekarok: a P. Mobil, a ZBB, a Korál Forever, az EGO Project, az Iron Maidnem, a VálaszÚt, a Twin City CRB, stb. jelenlévő muzsikusai. (Kivéve az aznap vidéken játszó, tehát szintén igazoltan hiányzó Kékesi Bajnok László.) Érdekesség, hogy a művészek a Tunyogi Péter által felénekelt utolsó CD-ről, a Pardon együttes I Feel Good című, az utókor által kissé mostohán kezelt anyagáról is választottak számot.

teca_night_jam_2014.jpg

Fontos kiemelni, hogy nem a véletlen műve a gesztus, ugyanis az előbb említett patronálás szó szerint értendő. Erika nemcsak, hogy ingyen, barátságból, hobbiból fotózza a hazai rockszakma felét, hanem a profi képek, a facebookos aktivitás, stb. mellé kifejezetten áldoz is arra, hogy haladjon a szekér. Például úgy, hogy nemcsak ő jut el saját költségen egyes előadásokra, hanem szükség esetén a zenészeket is fuvarozza. Ez az önzetlen és nagylelkű hozzáállás a P. Mobil környékén általános jelenség. Szinte mindenki szokott a dobni közösbe ételt, italt, segítő kezet.

szergya_live_2014.jpg

Egy-egy rendezvény esetén a szervezők, a menedzserek, a zenészek, a roadok, a sofőrök, a hang-, fény- és színpad-technikusok, stb. általában megkapják a gázsijukat. Azonban a P. Mobil Médiakommandó tagjai, valamint a háttérben dolgozó segédek, apródok és szürke eminenciások általában ingyen, lelkesedésből, meggyőződésből, elhivatottságból állnak egy-egy produkció: ez esetben a P. Mobil mellé. Ráadásul a legtöbbünk több produkciót is visz párhuzamosan. Ez a gyakorlatban heti sokórányi rendszeres társadalmi munkát jelent.

p_mobilosok_2014.jpg

Bár a lehetőségekhez mérten majdnem mindenkinek a P. Mobil jelenti a prioritást, azért jut másra is idő. Erika rengeteget dolgozik többek között a ZBB-nek és a Korál Forevernek; Szatmári Bandi a VálaszÚt fellépéseit is filmezi; Dobszay Karcsi Puttonynak is készít grafikákat; Katona Laci más együttesek relikviáit is gondozza a P. Mobil Rockmúzeumban; én magam is, egy tucatnyi zenekar honlapját frissítem, készítem elő a kiadványaikat, kerítek kiadót, szponzort, intézem a promóciójukat, illetve lehetőség szerint a sajtókapcsolataikat is média még egészséges része felé.

erika_joze_2014.jpgNagyon jó érzés, hogy az évről-évre tartott jótékonysági fellépések mellett ilyen figyelmességre is jut, idő, erő, akarat a P. Mobil háza táján. Erika megérdemelte a különlegességgel tűzdelt kamarakoncertet, mely sokunknak okozott felejthetetlen pillanatokat.

Jozé / Schuster Lóránt - P.Mobil facebook oldala 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr316908459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TEca 2014.11.19. 23:37:26

Köszönöm Jozé! :)