Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Szelfit csinál magának az Ördög avagy a világ végén nem szól a Luxembourg Rádió...

Nomad - Hotel Polimer (Hammer / EDGE 2014)

2014. október 30. - Harman

Egy akkora Bedlam flashsel indul a Hotel Polimer CD, hogy egyből visszarepít az időben vagy huszonöt évvel, a klasszikus demók időszakába. Majd a negyvenedik másodperc környékén visszaszelídül egy igazi Cicós, atmoszférikus lebegésbe. Valahová a Dreamland és az Inside Ash világa közé. De nincs sok idő a nosztalgiára, mert az új énekes, Juhász Marci hangja hamar visszarepít a jelenbe, majd tovább: messze, messze... A 2014-es Nomad album magával ragad, hatása alá von, az élmény nem múlik el nyomtalanul…

nomad_hotel_polimer_cd_front.jpg

Elsőre elképzelhetetlen és kimondhatatlanul furcsa volt, hogy Cicó riffjeire nem Fodi éneke teszi fel a koronát. De Marci hangja és népdalszerűen tiszta, őszinte előadásmódja már az első klipnóta alkalmával elűzte a kételyeket. Marci megkérdőjelezhetetlenül jó választás volt, a Hotel Polimer mind a tizenkét felvételén brillírozik. Maga a nagybetűs Énekes.

Fodi érzékeny, álmodozó, elvágyódós, melankolikus előadásmódjánál Marci direktebb, erőteljesebb, odamondogatósabb, bevállalósabb karaktert képvisel. Ehhez a korábbiaknál direktebb szövegvilág társul. Az idő előrehaladtával egyre jobban letisztulnak a dolgok. Ahogy nyilván az is nyomot hagyott a produktumon, hogy rendhagyó módon most Cicó volt a fő szövegíró (is).

Az anyagban minden olyan téma benne van, amit a főhősök eddigi életútjuk állomásai alatt már megszólaltattak, csak ezúttal kissé másképpen: nyíltabban, kompaktabban, közérthetőbben, kinyilatkoztatásszerűen, vitát nem ismerően. A vájtfülűek, a sorok között olvasók leginkább a  Dave Mustaine megtérése előtti (The World Needs a Hero) és utáni (The System Has Failed) Megadeth albumok közötti apró, finom különbségekben találhatnak érvényes analógiát.

Az új Nomad első albuma, az amúgy is szerves fejlődést mutató negyedszázados életmű fontosabb állomásainak egyfajta esszenciáját jelenti. Az 1989-es General Rejection, az 1990-es Dreamland In Mysery, az 1994-es Inside Ash, a 2002-es Akarom, hogy lásd, a 2007-es Végál(l)om(ás), és a 2009-es Iconoclast anyagok lényegének, transzcendens szubsztanciájának megjelenítésére vállalkozik. (Miért nincs még most sem ezen anyagok mindegyikéből hivatalos, préselt, minőségálló, rendes CD-változat?!)

A Hotel Polimer (ahol mindenki meg van szállva) metaforája a CD egészén végigvonul, mely egyfajta kimondatlan koncept-albumként, minden korábbinál nyíltabban beszél a világról. A világunkról, ahol az Ördög szelfizik, mert jól érzi magát. Ahol az agresszív propaganda, Mammonország határa: Hollywood – Kazincbarcika. Ahol a pokolból nyílik Ajtó a Mennybe. Kérdés ki keresi, és ki találja meg...

Óriási különbség van a között, amikor alternatív hülyegyerekek okoskodnak; és a között, amikor érett okos emberek mutatnak (keskeny) utat, alternatívát a világ mainstream mocskával szemben: zenében, szövegben, világlátásban, értékrendben.

nomad2014.jpg

Zeneileg a mostani Nomad három fő alkotóeleme: a ma már lassan értelmezhetetlen nevű techno-thrash (most legyen inkább progresszív metal), a grunge, és egyéb hatások kisebb-nagyobb adagú, vagy néha csak jelzésértékű, fűszerszerű használata. A Hotel Polimer összességében ezek, egy mesterszakács által összeállított, működőképes és ízletes keveréke.

Természetesen az elegyben a korai technikás, intelligens thrash elemekből van a legkevesebb, de Cicó stílusteremtő, védjegyszerű gitárjátéka annyira jellegzetes, ízes és élvezetes, hogy bőven elég, ha néha-néha megvillantja a gyökereket. Persze senki se várjon a Nomadtól egy újabb Face Of Distress jellegű mennydörgést, de azért még minden dalában ott van az igazi, hamisíthatatlan TMC-s dög. A nagyrészt elszállós, lebegős, atmoszférikus, finom zene szövetébe időről-időre belehasít (és egyben belesimul) egy-egy erős és nemes fémszál.

Nagyon nem mindegy, hogy egy állóképes, erős, kemény sportoló lazul ki, vagy ha egy puhány feszíti meg magát pár másodpercre. A kompromisszummentes, komplex, nívós kemény muzsika felől közelítve sokkal jobb és kellemesebb a szellősebb, egyszerűbb muzsika is; mint ha pár, zenélni alig tudó, tábortűzi akkordokkal felvértezett, züllött hőscincér adja elő az alternatív emócióit, önsorsrontó, ál-világmegváltó érzelmeit. Majd folyik szét gyorsan zeneileg is, és hamis prófétaként is.

Az atombiztos alapokat két kipróbált harcos: Újvári Petya dobos és Nagy Levi basszusgitáros működőképes párosa adja. Kettejük múltja biztosíték arra, hogy Cicót mindenhová követni tudják. Bármerre, bármilyen (stílus)irányba is vezessen az útja. Ötletes és ízes játékuk szerves részét képezi a mai Nomadnak. Jó érzés hallani, hogy nem, hogy nem fogják vissza a zsenit, hanem egyenesen szárnyakat adnak neki.

A Hotel Polimer másik fontos adaléka a grunge, ez a zeneileg alapból butuska, egyszerű, sablonos, hatásvadász, hamar kimúlt irányzat; amely azonban a Nomad konyhájában élvezetes ízeket eredményez. Húsz évvel a stílus halála után is. Ugyanis Cicóék olyan egyénien, és érzelmileg abszolút hitelesen tudják előadni lassabb, de mégis keményen sodró témáikat, amit nem lehet tanulni. Nem is érdemes erőltetni. Erre születni kell. (Nem véletlen, hogy egyedüli thrash bandaként pont a Bedlam élte túl a stílusváltást és lett másodszor is legenda, az Inside Ash jogán is.)

Az egyéb összetevők között felfedezhetünk indie, britpop, folkhardcore punk, prog rock és power metalos elemeket is. Persze inkább csak az ötletes dalstruktúrák, a hangszínek, hangszerelés szintjén, néha egyfajta jelzésértékkel is; mint ahogy egy nemes parmezán teszi teljessé a pasztát. De senki se gondoljon félkemény, kommersz, háztartási popzenére. Az összhatás húzós, zúzós, izmos modern rock.

Néhány banda hatása konkrétan is tetten érhető. De míg például a U2 szellemisége nem kerül túlságosan előtérbe, addig egyes dalok túlságosan a Red Hot Chili Peppers slágereire hajaznak. Tévedés ne essék: ezek is nagyon jók. De egy Cicó-színvonalú, stílusteremtő gitárkirály esetében elpazarolt időnek számít az RHCP epigonság. Mindezzel együtt teljesen kerek a történet. A Bedlam – The Bedlam – Godlam – Nomad – X Bedlam – új Nomad útvonal nyílegyenesen vezet előre. Jó irányba.

nomad_2014.jpg

Érdekes módon a Hotel Polimer anyaga, a hazai párhuzamok közül leginkább egy olyan bandával rokon, mely még csak nem is létezett még a Nomad megalakulása idején. Mégis: a Fájnak a szavak, vagy az Engedd, hogy még egyszer simán felférne a VálaszÚt valamelyik CD-jére; ahogy például a Ments meg vagy az Új világot építek is simán belesimulna (némi nomadizálás után) a Polimer dalcsokrába.

Ha létezne még valódi civil zenei világ, underground scene, tényleg független klubhálózat, (vagy akár egy 2014-es, életképes Sunclub utód,) akkor valószínűleg érdemes volna a két bandának stratégiai szövetséget kötni. Amolyan testvérzenekari státuszban, egymást segítve működni, mint ahogy például a Bedlam-es időkben a Slogan vagy a Barbed Wire tették.

Külön kiemelendő és alaposan megsüvegelendő a Hotel CD csúcspontja, az Ajtó a Mennybe. Mely szerzemény a maga nemében felülverhetetlen. Nyilván nem véletlen került az album végére. A dal már az első percétől kezdve magával ragadó, sodró zeneisége olyan szöveggel társul, ami így együtt szavakkal leírhatatlan hatást kelt. Akinek az Ajtó refrénjére nem nyílik meg a szíve (és a szellemi érzékszerve), azzal valószínűleg komoly baj van. Azt valószínűleg már túlságosan magába zárta a valódi Hotel. A Hotel California...

2014. szimfonikus rock albuma (Adventi koncertek), hard rock albuma (Farkasok völgye Kárpát-medence), és progresszív rock albuma (Marsbéli krónikák II.) mellett megszületett az év modern metal albuma is: a Hotel Polimer. Zseniális anyag, gondolatébresztő mondanivalóval, felsőfokú zenei teljesítménnyel, SuperSize Recording minőségben.

Persze továbbra is lehet elefántcsonttornyokból a felhőket nyalogatni. Lehet délibábokat kergetni. Lehet örökké siránkozni a ’91-es, ’92-es, ’93-as, ’95-ös meg nem született Bedlam kazetták miatt, de 2014-ben, ebben a stílusban, ennél jobbat nem lehet csinálni. Örüljünk neki, és legyünk nagyon büszkék az új Nomad legénységére! (Közben pedig továbbra is követeljük a Bedlam-archívum CD-sítését!)

Jozé / Ellensúly 2014

Nomad - Hotel Polimer CD (Hammer / EDGE 2014)

Jánosi Szabolcs "Cicó" - gitár
Újvári Péter "Petya" - dob
Nagy Levente "Levi" - basszusgitár
Juhász Márton "Marci" - ének

1. A Tenger meséi
2. Igazak álma
3. Kimondhatatlan
4. Hotel Polimer
5. Várj még
6. Mammon Ország
7. Légy jó!
8. Fájdalom G.
9. Fájnak a szavak
10. Engedd, hogy mégegyszer
11. Ne félj
12. Ajtó a Mennybe

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr666848661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.