Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Ellensúly Rockmagazin

Csúcson, kékben

Djabe – Live in Blue 2CD (GR1993 Records / 2015)

2015. március 26. - Harman

Az Úr 2015. évében látott napvilágot a Djabe kék sorozatának második darabja, a Live in Blue című dupla CD. Az exkluzív, digipak csomagolású, gyönyörű kiadvány első korongján a Down And Up című 2012-es stúdióalbum (2LP / CD / DVD-A) dalai hallhatók. A másodikon pedig a 2012-2014 között zajlott Down And Up turné további dalai, melyek együttesen átfogják a Djabe 20 éves pályafutását.

djabe_live_in_blue_2cd.jpg

A 10+2 tracket tartalmazó egyes számú CD a Down And Up két kiemelt lemezbemutató koncertjéről szemezget. 2012. november 30-án a budapesti IBS színpadán a sztereó-, majd 2013. március 1-én a Petőfi Csarnokban a surround-előadásról készült soksávos profi felvétel. A zenekar és sztárvendégei (Steve Hackett – Genesis; Gulli Briem – Mezzoforte; John Nugent - Tony Bennett, Ella Fiztgerald) szokás szerint brillíroztak, néha teljesen új színeket adtak hozzá a kompozíciókhoz. Főként a kék ezerféle árnyalatát.

A hamar klasszikussá érett, mára már jól ismert szerzemények kimagasló minőségű, ötletes élő előadása olyan, mint amikor egy eleve gyönyörű, csinos hajadon felékszerezetten, teljes díszben, tűsarkúban és persze kék bársony nagyestélyiben vonul végig a színes reflektorok csillogó fényében.

Az első CD-re szerkesztett anyagban a Down And Up című zseniális Djabe album összes szerzeménye szerepel, plusz az elmaradhatatlan angklugozás és Steve örökzöld klasszikusa, a Selling England By The Pound című Genesis album valószínűleg legjobb kompozíciója. Utóbbit jó érzékkel hagyták a korong végére, mert a Firth Of Fifth szavakkal leírhatatlan hatást kiváltó előadása után még egy jó darabig nem szükséges senkinek és semminek se megszólalnia.

A 2012-es IBS buli szerkesztett DVD-változata, mondjuk mint a sorozat „nulladik” darabja, korlátozott példányszámban 2013-ban már megjelent újságmellékletként. De mivel az újságot hamar elkapkodták a vájtfülűek, a DVD önálló kiadványként pedig csak a Rock Diszkontban volt kapható, így a hifistákat és a komoly gyűjtőket leszámítva, a hallgatók többsége számára a 2012-es sztereó lemezbemutató koncert felvételei ugyanolyan újdonságnak fognak számítani, mint a 2013-as surround előadásé.

A 21 trackből álló második CD a PeCsás surround bulin túl a 2013. november 10-én a miskolci Művészetek Házában valamint a 2014. július 18-án az Óbudai Nyári Fesztiválon adott koncertek anyagából is válogat. A nagyjából az 1996-os debütalbumtól a 2008-as Take On-ig terjedő szerzemények friss élő változatait bemutató CD részben átfedést mutat a sorozat első darabjának, a Live In Blue coloured vinyl LP változatának hanganyagával. Míg azon a Down And Up-ot követő Forward album Life Spiritje az exkluzív kakukktojás, addig a CD-n a 2011-es Summer Storms Tour egyik felvétele, a Scenes az extra bónusz.

djabe_2012.jpg

A befogadást megkönnyítendő, a 158 perces extra hosszú, tömény műsor anyagával való ismerkedéskor, mondjuk az első 5-10 hallgatáskor, érdemes két vagy három részre tagolni a dupla albumot. Az első CD, mint a Down And Up live változata természetesen adja magát egy egységnek. De a második CD-t is érdemes további két részletben, rövid szünettel, pihenővel megszakítva hallgatni. Legalábbis az első időszakban, hogy a dupla koncertalbum utolsó dalaira is maradjon még elegendő figyelem és koncentráció. Mert hangszerelési ötlet, zenei csemege bőven jut az anyag minden percére.

Aztán, majd ha belül összeérett, akkor a már ismerős részek együtt, egyben további dimenziókat nyitnak a műélvezetben. Tudatosan szerkesztett, okos, tartalmas anyag a Live In Blue. Érdemes tudatosan, értelmesen hozzáállni.

Önismétlés és közhely, de a Djabe ismét olyan minőséget tett le az asztalra, ami világviszonylatban is kimagasló. Igaz ez magára a sokszínű, változatosan hangszerelt és ötletesen áthangszerelt, átvariált zenei anyagra, még inkább a brutális hangminőségre.

Nagy kár, hogy honfitársaink jelentős része valószínűleg sosem fogja ezt a csodát a maga teljességében hallani. Úgy, ahogy kell: eredeti hanghordozókról, Hi-Fi vagy High-End hangrendszereken keresztül, egy arra megfelelő akusztikájú helyiségben.

Mindenkit bátorítok, hogy vegye a fáradtságot és keresse a lehetőséget. Akár a saját otthonában, akár egy audio centrumban, akár egy komoly hifista ismerősnél, de az életben legalább egyszer hallgassa meg kipihenten, nyugodt körülmények között, tisztességes hangcuccon a magyar zeneművészet egyik gyöngyszemét.

Jozé / Ellensúly 2015

djabe_pecsa_2013.jpg

Djabe – Live in Blue 2CD (GR1993 Records / 2015)

Égerházi Attila – gitár, percussion
Kovács Ferenc – trombita, hegedű, ének
Barabás Tamás – basszusgitár
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek
Banai Szilárd – dob

Steve Hackett – gitár, ének
Gulli Briem – dob, hang, djembe, shaker
John Nugent – tenorszaxofon, szopránszaxofon
Kovács Sára - fuvola
Miskolci Szimfonikus Zenekar

CD 1:

1. Down And Up
2. Dark Soup
3. Awakening City
4. Take A Deep Breath
5. No Chance for Dance
6. Almi & Kitti
7. Five Months Later
8. I Remember
9. Hills Of The Valley
10. Angklung In The Sun
11. Tears For Peace
12. Firth Of Fifth

CD 2:

1. Walking Away From Rainbows
2. Ace Of Wands
3. Jacuzzi
4. Overnight Sleeper
5. Take On
6. Wind And Bell
7. Altitude Synergy
8. Indian Experience
9. End Of A Beautiful Day
10. Hang Drum Song
11. This Is Not America
12. Butterfly
13. House On The Hill
14. Urban Jungle
15. Lava Lamp
16. Scenes
17. Los Endos
18. Hortobágy At Winter
19. Clouds Dance
20. First Step
21. Distant Dance

IBS, Budapest – 30th November 2012.
Djabe + Steve Hackett
CD1: 1-3, 7-8, 11-12

PECSA Music Hall, Budapest – 1st March 2013.
Djabe + Gulli Briem + John Nugent
CD1: 4-6, 9-10; CD2: 5-13, 18- 21

Művészetek Háza, Miskolc – 10th November 2013.
Djabe + Steve Hackett + Kovács Sára + Strings of the Miskolc Symphony Orchestra
CD2: 1-4

Óbuda Summer Fest, Budapest – 18th July 2014.
Djabe + Steve Hackett + Gulli Breim
CD2: 14-15, 17

plus:

Summer Storms Tour, Debrecen – 16th July 2011.
Djabe + Steve Hackett
CD2: 16

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr747305458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása