Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Ellensúly Rockmagazin

Vikidál Gyula a Vazul Vére rockoperában

A legnépszerűbb és legelismertebb Koppány idős Istvánként tér vissza

2015. február 05. - Harman

Hosszas tárgyalások, egyeztetések után végre megszületett a jó hír, miszerint Vikidál Gyula is tagja lett a Vazul vére rockopera produkciónak. A szervezők ezzel a lépéssel óriásit húztak, hiszen Vikidál az István, a király legnépszerűbb és legelismertebb Koppánya most az „idős” Istvánként tér vissza 2015. április 12-én, Csepel Munkásotthonban.

2015_vazul_vere_vikidal.JPG

A Vazul Vére…

Aki még nem tudná, hogy miről van szó, annak elmesélem, hogy a történet 1046-ban játszódik István halála után nyolc évvel, a német báb, Orseolo Péter uralkodásának utolsó időszakában. Vazul fiai visszatérnek, és az Ősvallásban hívők támogatásával, kezdetét veszi a Vata-féle pogánylázadás. A történet a magyarok ősi gyökereiről, szakrális tudásáról és egységtudatáról szól.

A színpad hátterében egy hatalmas vetített vászon előtt, kilenc ismert előadóművész, valamint sok táncos jeleníti meg mindazt, amit Vörösmarty „Ermi” Imre (ex-Rómeó Vérzik) megálmodott. Ermi közel két év alatt dolgozta ki a történet dalainak mind a szövegét, mind a zenéjét. Igyekezett minél hűebben, hitelesebben tolmácsolni a mai nemzedék felé, az adott időszak történetét. Ermi tervei közt szerepel, hogy a színpadi produkció alapjául szolgáljon majd egy olvasmányos, bővebb, érdekes regény, valamint még az idén megjelenik az előadáson hallható dalokat tartalmazó CD is. A Vazul vére 29 dalból áll össze, ezek a színpadi bemutatón rövidebb változatban hangzanak el, a darab bemutatóját követően, a megjelenő hanghordozón viszont teljes hosszukban szerepelnek. Az ősbemutatót követően a darabot a határon túl, a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban is bemutatják majd.

Vikidál Gyula

1965-ben indult zenei pályája, először az Iris, majd a Gemler, Pop, Recorder, Gesarol és Pannónia zenekarok tagja volt. 1974-ben csatlakozott a P. Mobilhoz (a Gesarol utódjához), ez az együttes hozta meg számára az országos hírnevet. Később a Dinamit, a P. Box és az MHV együttesekben is énekelt. Színészként első szerepét, a Városmajorban bemutatott, Máté Péter - S. Nagy István: Krízis című produkciójában kapta. A darab megbukott, őt viszont felfedezték a színház számára. A következő szerepet az István, a király című rockoperában kapta, ő alakította Koppányt. 1992-től a Madách Színház társulatának tagja. Színészi munkája mellett 2008-ig a Boxer, 2008-2009-ben pedig a Mobilmánia együttesben énekelt, utóbbiban 2010-től alkalmanként vendégszerepel, csak úgy, mint a Triász (Kálmán György, Jankai Béla, Sipos Péter) együttes esetében.

vazul_vere_2015.JPG

A szereplők:

  1. IstvánVikidál Gyula (előadóművész) a P.Mobil, Dinamit, a Pandora’s Box, és az MHV frontembere volt, számos színházi főszerep tulajdonosa, legismertebb szerepe István a király - Koppány.
  2. VazulMolnár Péter „Stula”, jelenleg a Mobilmánia nevű zenekar frontembere.
  3. Orseolo PéterJuhász „Kicsi” Attila, a Dirty Dance énekese volt.
  4. LeventeSchrott Péter, a Tűzmadár együttes alapító tagja, önálló pályafutása 2013-ban kezdődött egy nagylemezzel.
  5. Hajnal - Kosik Anita színész, a Móricz Zsigmond Színház tagja
  6. Torda - Jósa Tamás az Invader zenekar frontembere
  7. ZerindKirály Tibor a Nonsense zenekar énekese
  8. SoltVörösmarty „Ermi” Imre, a Rómeó Vérzik zenekar gitárosa volt.
  9. Vata - Kálmán György a Triász, valamint a B-52 együttesek frontembere
  10. Koreográfus – Barna István
  11. Producer – Daw DiSanti
  12. Rendező - Silló Sándor
  13. Grafikus - Nergal GFX
  14. Szervező: Kovács Tak Péter

Fiery / Ellensúly 2015

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr627143915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása