Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Ellensúly Rockmagazin

Rendhagyó beszámoló a P. Mobil 2014-es „Élve vagy Halva” turnéjáról III.

Lóránt eltűnése

2014. november 16. - Harman

Schuster Lóránt eltűnése márciusban történt, de nem minden előzmény nélkül. Már a 2013-2014-es klubévad előadásain is betegen állt helyt, de akkor még azt hittük, hogy nem vészes. Megint megfázott, megint tüdőgyulladással küzd, majd helyrejön. Azért sem vettük túl komolyan a jeleket, mert 39 fokos lázzal is simán képes beülni a buszba, majd két órán keresztül nyomni a rockot.

2014_p_mobil_miskolci_kocsonya.jpg

Miskolci Kocsonya Farsang 2014

Az idei Miskolci Kocsonya előtt azonban Lóri már kénytelen volt lemondani a kisvárdai bulit, mert csak egy fellépésre érzett magában erőt. Nem vitás, a miskolci koncert előnyt élvezett, mert egy miskolci megmérettetés eleve kiemelt projektnek számít a Mobilnál. Ezen túl idén adódott lehetőség a rendkívül jól sikerült Miskolci Kocsonya című 2+1 lemezes monstre koncertalbum helyszíni bemutatására.

Szintén sokat nyomott, hogy idén egy olyan mókát is szervezett a Főnök a miskolci bulira, amelyben nem csak a megszokott módon rögzítették a fellépést, hanem a zenekari tagokra szerelt kamerákkal is, így szokatlan szögekből, máshol nem látott részletekkel készült el egy rendhagyó koncertfilm alapja. A felvételek, sok száz egyéb érdekességgel együtt, várakoznak a P. Mobil Archívumban.

2014_miskolc_dvd_felvetel.jpgCsorna 2014

A csornai buli után már mindenkinek szembesülnie kellett azzal, hogy a Főnökkel nagy baj van. Ugyanis úgy kimerült, hogy visszafelé a buszon csak pihegett a székén. Amikor megálltunk egy benzinkútnál, fel sem kelt, de még egy morgást sem eresztett meg a szokásosak közül…

p_mobil_csorna_2014.JPG 
Pedig a csornai fellépés sok egyéb szempontból is emlékezetes, saját jogon is önálló fejezetet érdemel a P. Mobil krónikában. Egyrészt megint rengetegen voltak. A rajongók a korábbi győri bulihoz hasonlóan fergeteges hangulattal töltötték meg a Művelődési Központ nagytermét, illetve az előteret. A helyieken túl talán ide zarándokoltak el a legtöbben pesti, vidéki és felvidéki településeken élő barátaink.

Másrészt itt mutatkozott be a P. Mobil 2014-es, új színpadképe, ahol a teljes Marshall erődítmény egy új dobdobogóval került egy sorba. Így a bitang hangzás mellé tiszteletet parancsoló látvány is került, mindenki számára jól látható dobossal.

Kaposvár kétszer, avagy Kaposvár mindig várni fog…

Idén Kaposváron –ami a P. Mobil egyik vidéki bástyája- gyors egymásutánban két koncert is volt. Az első egyben ez első idei vidéki klubkoncert is volt. Itt debütált vidéken a két részes P. Mobil klubműsor. Külön érdekesség, hogy a második részben a la carte lehetett számokat kérni. Ez a gyakorlatban úgy zajlott, hogy bárki kívánsága teljesült, aki egy papírlapon átnyújtotta kívánságát a Főnöknek. Muszáj megjegyezni, hogy az új dalokkal együtt bőven száz fölött van a mostani P. Mobil zenekar betanult repertoárja. Így, másokkal ellentétben, nem jöttek zavarba attól, hogy konferál valamit a Főnök és már játszani is kellett az adott dalt… Kaposváron természetesen telt ház volt, izzasztó hangulat és a szokásos terülj-terülj asztalkám, Dzsugi jóvoltából. A Főnök a színpadon kívül már itt sem volt jó színben, nem volt formában.

p_mobil_kaposvar_2014.jpg

Alig másfél hónapon belül újra Kaposváron játszott a banda. A helyi Jobbik kampányzáró rendezvényének fő attrakciója volt a zenekar szabadtéri koncertje, mely remek kora tavaszi időben zajlott. Rengetegen voltak, de már a mobilosok körében terjengnek a rossz- és álhírek a Főnök állapotáról. A műsor az Élve vagy halva turnétól eltérő magyaros dalokból állt, így a helyi közönség mindkét alkalommal teljes értékű szórakozásban részesülhetett.

Lóránt eltűnése

A következő P. Mobil Klubon már nem tudott részt venni Lóránt, de az igazi erőpróba a következő pécsi ünnepi előadás volt, március 15-én. És itt lép be a jól kiépített és megbecsült rajongói belső kör. Miután Lóránt nem volt jelen, mindenféle vad találgatások kaptak szárnyra. Ezeknek egy részéről utólag kiderült, hogy nem is álltak olyan messze a valóságtól. Ám abban a helyzetben, abban a pillanatban, abban az aggodalmas lelkiállapotban rendkívül rossz hatást váltott ki a pletyka. Az emberi gyengeségre ezúttal kivételesen emberi erény volt a reakció, mert a minden irányból érkező mobilos törzsgárda megfordította az esemény hangulatát. Az ő masszív szurkolásuk, mindenáron való kitartásuk, csakazértis bulizásuk lassan átragadt a helyi morgolódókra. Így a szünetben, a koncert második részére várakozva már csak elvétve volt téma, hogy Lóri mennyire hiányzik és miféle rettenetes betegségekben szenvedhet.

2014_p_mobil_pecs.jpg

A bizonytalanság a turnécsapatra is rányomta a bélyegét. Lóránt valamiért úgy látta jónak, hogy nem hozza nyilvánosságra távolmaradásának okát. Ezt azzal súlyosbította, hogy a zenekari- illetve a stábtagokat, a roadokat és a különböző posztokon dolgozó önkénteseket, akárcsak a belső körbe tartozó rajongókat, a fekete-öves mobilosokat is egymástól eltérő időben tájékoztatta az állapotáról, a hírzárlat további fenntartása mellett.

Ez az eljárás, főként az első időkben, rendkívül kínos jeleneteket eredményezett. Mindenki kérdezgette a másikat, megerősítést vagy cáfolatot várt a különböző pletykákkal kapcsolatban, de szinte senki sem nyilatkozott érdemben. És ha valaki, valamilyen információmorzsát el-elejtett is, nem lehetett tudni, hogy annak mennyi az igazságtartalma, mennyi származik a rosszindulatú rosszakaróktól, mennyi a vérszagra gyűlő szennymédiától. A furcsa szituációkat bonyolította annak az erkölcsi kérdésnek a megítélése is, hogy vajon az a rendes ember, aki megtartja magában a híreket, vagy az, aki a Főnök kérésével ellentétben tiszta vizet önt a pohárba, úgymond a közösség érdekében.

A turné haladt tovább és ismét kiderült, hogy Lóri rendkívül jó munkát végzett. A zenekari tagok, a fizetett személyzet és az önkéntesekből álló ilyen-olyan feladatért felelős stábtagok egyaránt olajozottan végezték a munkájukat. Annak ellenére, hogy az elején szinte senki sem tudott semmi biztosat, csak annyit, hogy biztosan nagy a baj, ha a Bajszos nem áll fel a színpadra.

moooooobli_2014.JPG

Lassan elterjedt a közönség között is a hír, hogy Főnök nincs jelen a bulikon. Állhatatosan kérdezgették, hogy mi a helyzet, és természetesen nem hitték el, hogy nem tudunk semmi biztosat. Viszont, így legalább fel tudtak készülni a helyzetre, és nem ott, a koncert helyszínén érte őket a meglepetés, a sokk. Így szépen lassan visszaállt a megszokott rend. A banda is belejött a konferálásba, közben a közönség is megkapta az elégtételt azzal, hogy teljes erőből üvöltve küldött jobbulást Lórinak. 

Jozé / Schuster Lóránt - P.Mobil facebook oldala 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr866905747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása