Minőségi Rock

Ellensúly Rockmagazin

Ellensúly Rockmagazin

Hits On The Wing 2014

Beszámoló a Hungarian Pink Floyd Show 2014-es akusztikus koncertblokkjának premierjéről

2014. november 16. - Harman

2014. november 14-én a budapesti PeCsa Caféban ismét szintet ugrott a Hungarian Pink Floyd Show. A HitRock utódzenekaraként, mellékprojektjeként 2000-ben indult Pink Floyd tribute banda 2004 óta önálló produkcióként lép Európa színpadaira. A 2008-as névváltozást új koncepció követte, majd a 2011-es tagcserékkel elindult az új műsorok kidolgozása, mely munka végeredménye leginkább a négy-ötszólamú vokálokkal, illetve a bátor áthangszerelésekkel jellemezhető.

hungarian_pink_floyd_show_2012_cd.jpg

2012-ben On The Turning Away címmel új promóciós stúdiólemezt készítettek. Majd 2013-tól szorosabbra fonódott a Magyar Pink Floyd Klubbal az együttműködés. Azóta havi rendszerességgel üzemelő klubot üzemeltetnek és számos speciális, sztárvendégekkel színesített tematikus estet valósítottak meg.

A 2014-2015-ös klubszezon szeptemberi első előadásának, első felvonásában Across The Sky címmel tartottak egy alapos ízelítőt 1970-1977 közötti érdekességekből és ötletes átdolgozásokból. Majd a második koncertblokkban az idén 20. éves Division Bell nagylemezt és annak turnéját elevenítették fel, a Pulse koncertalbum alapján. Az októberi második klubest Best of Pink Floyd címmel futott, melyben közismert Pink Floyd slágerek hangzottak el két felvonásban, önállóan és medleyben. Majd elérkezett a harmadik, novemberi klub, melyben a tavalyihoz képest szinte teljesen új akusztikus program volt az első blokk, a fő attrakció.

A hibátlan koreográfiával felépített műsorban először Puskás István Pusi, gitáros-énekes, a Hungarian Pink Floyd Show zenei vezetője lépett a színpadra, hogy előadja az akusztikus blokk keretéül szolgáló Pigs On The Wing (Animals 1977) első részét. Majd Káli Réka énekesnő érkezett. Kettejük előadásában volt hallható a II. Budapesti Richard Wright Emlékkoncertről már jól ismert Stay (Obscured By Clouds 1972) akusztikus átirata.

A harmadik tétel a Breathe (Dark Side Of The Moon 1973) volt, melyben Seidel Nóra énekesnő, valamint a klub állandó vendége, Takáts Máté kapcsolódott be a produkcióba. Négyük előadásában rendkívüli vokális előadásban gyönyörködhetett a nagyérdemű.

A Goodbye Blue Sky (The Wall 1979) dallamaira Mangult Attila basszusgitáros-énekes cserélt helyet Mátéval. Attila itt még csak énekesként működött közre, ahogy Németh György gitáros-énekes is előbb csak vokalistaként csillogtatta meg magát az On The Turning Away (A Momentary Lapse Of Reason 1987) ötszólamú előadásában, mielőtt megszólaltatta volna hangszerét. A Mother (The Wall 1979) már több gitárral hangzott el, melyben Káli Réka szokás szerint ismét remekelt.

hungarian_pink_floyd_live_2014.jpg

Majd a Hit és a Hungarian Pink Floyd Show együttesek egyik alapítója, Pozsonyi Tibor Finki dobos lépett a színpadra, hogy egy békebeli retro rádió gombjainak csavargatásával indítsa el a Wish You Were Here (Wish You Were Here 1975) dalfolyamát. Finki az est folyamán sokféle percussion és ütőhangszerrel színesítette a hangképet. Félelmetes kreativitásáról hónapról-hónapra meggyőződhetnek a klub és a koncertturnék állomásainak rendszeres látogatói.

A nyolcadik tételnél vált teljessé a létszám, amikor utolsóként a zenekar vezetője, Füchsel Tibor Füxi billentyűs ült be a Hammond orgora és a szintetizátorhegyek mögé. Innentől egy kissé borult az akusztikus felállás, de bizonyos Pink Floyd dalokhoz szükséges némi elektronika, némi szőnyeg a megfelelő hangulat eléréséhez. A Time - Breathe reprise párosa (Dark Side Of The Moon 1973) az eredeti, 1972-es előadásoknak megfelelően szólalt meg, lefojtott gitárhúrokon való tiktakolással és sokféle akusztikus dobhanggal. Viszont továbbra is akusztikus gitárokkal és sok szólamban.

Akárcsak a Shine On You Crazy Diamond (Wish You Were Here 1975), ötletesen hangszerelt félakusztikus első négy tétele. Az idei változat kellemes meglepetésének Nóri önálló szólama bizonyult, melyet nagyon jól oldott meg.

Finki írógéppel, csengővel és valói pénzérmék csörgetésével élőben vezette fel a Money (Dark Side Of The Moon 1973) klasszikusát, mely hangeffekteket a dal közben is felhasználta sokszínű perkás munkája közben. A nagy sikert kiváltó koncertblokk a Pigs On The Wing (Animals 1977) második részével ért véget és körbe. A Hungarian Pink Floyd Show ismét páratlan élményt nyújtott hallgatóságának.

hungarian_pf_2014.jpg

A szünet az új Pink Floyd album, az Endless River promotálásával telt, majd a Hungarian Pink Floyd Club programja után ismét színpadra lépett a banda.

Kezdetét vette a második felvonás, az elektromos blokk. Melynek első darabja egy rendhagyó medley volt, melyben az Echoes (Meddle 1971) tételei közé a Dogs (Animals 1977) és a Sheep (Animals 1977) részleteit játszotta a Hungarian Pink Floyd Show legénysége. A rendkívüli zenei élmény közepén Finki még egy Moog Theremint is megszólaltatott.

A leírhatatlan produkció alatt beindult az akusztikus blokkban még visszafogott vetítés is, mely addig jobbára csak lemezborítók és emblematikus fotók bemutatására szorítkozott. Innentől viszont már színes és változatos mozikat láthatott a nagyérdemű. Az Echoes első és utolsó részei alatt természetfilmek részletei voltak; az Animals vendégtételeihez természetesen a Battersea erőmű felett repülő disznó helikopteres légifelvételei tartoztak; az elborult középrész alatt pedig a 2001: Űrodüsszeia felejthetetlen záró-képsoraiból voltak részletek.

pink_floyd_the_endless_river_2014.jpg

Az elektromos blokk második dala mi más lehetett volna, mint a héten megjelent új album slágere. A Louder Than Words (The Endless River 2014) ősbemutatójához természetesen az új album borítója, illetve az új dal klipje szolgáltatta a hátteret. Utóbbi első alkalommal volt nyilvános rendezvényen bemutatva, levetítve.

Harmadikként szintén egy ősbemutató, a Marooned (The Division Bell 1994) következett, melyet ez a formáció, ebben a formában most játszott el először. Háttérben a 2014-es zseniális csernobili klippel. Pusi vitán felül az ország egyik legjobb slide-gitárosa. Jó, hogy időről időre teret nyer tehetsége.

A Great Gig In The Sky (Dark Side Of The Moon 1973) ismét Réka jutalomjátékának bizonyult, a megszokott magas minőségen hozta Clare Torry felejthetetlen klasszikusát.

hpfs_live_2014.jpg

Majd következett a végjáték, mely főleg azoknak volt öröm, akik nem rendszeres látogatói a klubesteknek, így örömmel fogadtak egy csokornyit a legnagyobb slágerekből, eredeti hangszereléssel és jól megszokott korabeli filmvetítésekkel. A Brain Damage + Eclipse (Dark Side Of The Moon 1973) és az Another Brick In The Wall (The Wall 1979) második része után következett az első ráadás. A Comfortably Numb (The Wall) hosszú gitárszólója alatt a Németh-Puskás páros lőhette el minden puskaporát, akik éltek is a lehetőséggel, hogy bemutassák gitártudományukat.

A szokásos végső ráadás, a zenekar egyik védjegyének számító tétel, a Goodbye Cruel World (The Wall 1979) a capella előadása volt; majd nem maradt más, mint a brutális cucc lepakolása a hosszas taps után.

Külön kiemelendő, hogy némely tribute banda szokásával ellentétben, nem az öndicséretről és önimádatról szólt a kirobbanó siker fogadtatása. Pusi minden alkalommal a szerzőknek köszönte meg, illetve a Pink Floyd tagjai nevében fogadta a tetszésnyilvánítást, a tapsot.

hungarian_pink_floyd_show.jpg

2014. november 14-én a budapesti PeCsa Caféban ismét szintet ugrott a Hungarian Pink Floyd Show. Ilyen erős műsorokkal és ilyen hatásos látványvilággal (vetítés, füst, köd, lézer, kivilágított kirakatbabák, stb.) a világ bármelyik színpadán megállják a helyüket. (Mint ahogy az már sokszor bebizonyosodott az elmúlt évtizedben.)

Kíváncsian várjuk, hogy idén vajon még mivel fognak előrukkolni, a legközelebbi klubesten, illetve a banda életében mindig kiemelt eseménynek és hazai pályának számító budapesti Táncsics Mihály Művelődési Házban.

Jozé / Ellensúly 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://ellensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr256904871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása