2014-ben, harminc évvel az első nagylemez után új albummal jelentkezett a Solaris. Konkrétan a világszinten is progresszív rock legendának számító klasszikus debütalbum: az 1984-es Marsbéli Krónikák folytatását készítették el a fiúk.
A Marsbéli Krónikák II. cím elsőre Mike Oldfield Tubular Bells sorozatát juttatta eszembe. Majd néhány hallgatás után zeneileg is felerősödött az Oldfield-párhuzam. Igaz, nem a második rész, hanem sokkal inkább a kissé technós, modern szintetizátorhangok uralta Ibiza-korszak termése: a Tubular Bells III., a Millenium Bell és az Art in Heaven koncert hangzásával, hangszerelésével mutat erős hasonlóságot.
A Solaris az első felvonásában a jobbára (ártalmatlan) sci-fi alapú, egyértelműen pozitív kicsengésű instrumentális muzsikában utazott. A címválasztás, amolyan vissza a gyökerekhez jelleggel egyértelműen erre a korszakra utal, de a friss anyag nem marad benn semmiféle keretek között. Oldfield (és a populárisabb Peter Gabriel, tehát a So, az Us, a Secret World, az OVO, az Up, és a Big Blue Ball projekt) világát idézi a nagy ívű, szépen felépített, komplex, instrumentális zenéhez kapcsolódó folkos, etnós témák arányos adagolása. Leginkább jellemzően a népies jellegű női vokál, illetve halandzsaének. Akárcsak a világzenei eszköztár hangsúlyos megjelenése, a színes hangszerelés, az időnként bevaduló témák határolta néhol transzcendens, néhol meditatív hangulat.
A helyzet az, hogy az ország legigényesebb produkciói közül kettő, a Solaris és a Djabe elkezdett egymáshoz közelíteni. Míg a Djabe albumról-albumra egyre több prog rock elemet épít alapvetően világzenei alapokon nyugvó funk jazz zenéjébe, addig a Solaris (követve Erdész Robert Meeting Point című szólóalbumától az újkori Napoleon Boulevard, illetve Cabaret szerzeményekig terjedő útját) egyre jobban nyit a jazz, illetve a világzene felé. Erre nemcsak egyes kompozíciós megoldások utalnak, hanem a hangzás egésze is ebbe az irányba tolódott el; ahogy jelzésértékű a jazz nagyságainak vendégszereplése is.
A felvétel kifejezetten arányosan és jól szól. Érdemes és erősen ajánlott volna anyagából SACD, DVD-Audio vagy BD-Audio változatot készíteni, nagyfelbontású / tömörítetlen stereo és surround hangsávokkal. Ahogy az LP-változatot is kötelezőnek érzem. Internet ide, mp3-huszárok oda, torrent-kommunizmus amoda: ez a zeneanyag, ez a minőségi hangfelvétel igazi nagylemezt érdemel. Igényes komoly embereknek való igényes komoly kiadványt, kiadványokat.
Az első rész szerkezetét követő 2014-es album első fele (az "A-oldal") maga a Marsbéli Krónikák II. szvit, melynek 22 perce hét tételre és három CD-trackre oszlik.
Az első tétel egyből megadja a magamfajta freak-eknek, vájtfülű prog rockereknek az alaphangot, mert akkora Pink Floyd utánérzés vonul végig a nyitány hat percén, hogy öröm és borzongás. Konkrétan a Sheeps, a Dogs és a Welcome To The Machine egyes ritmusai, hangszínei és legfőképp hangulatai köszönnek vissza. Úgy, hogy sokadik hallgatásra is fültől-fülig vigyor a végeredmény. Bár mások szoktak bosszankodni ilyen utánérzéseken, számomra kifejezett öröm, hogy a progresszív rock egyik világhírű alapbandája a progresszív rock másik világhírű alapbandájának, alapbandáinak alapműveit tekinti alapnak.
Persze a végletesen szintetikusan szóló, depressziós Wish You Were Here, illetve a keményebb, politikusabb, dühös-depresszív Animals album párhuzama után várható, hogy a Marsbéli Krónikák II. nem teljesen folytatja elődje pozitív, már-már vidám instrumentális világát. 30 év eltelt, a világ és a benne élő művészek is változtak azóta.
A szaxofon váratlan megjelenése, (valamint Muck Feri játékának hangulata,) a Barbed Wire nevű, egykori thrash metal horda 1992-es Immemorial kazettájának megjelenését és első lejátszását juttatta eszembe. Azóta nem volt ilyen mellbevágó élmény (az új stíluselemek mellett) a szaxofon bekerülése a hangszerelésbe, egy korábban megszokott zenei világhoz képest.
A második trackbe zsúfolt öt Marsbéli Krónikák II. tétel sok újdonságot mutat. Egyrészt kifejezetten hangsúlyos benne az ének. Pontosabban a halandzsaének. Ami a kortársak közül Mike Oldfield népzenében gyökerező témáin túl leginkább a Manfred Mann’s Plains Music autentikus indián énekeire emlékeztet. De az Atom Heart Mother „raka-tika” kórusánál is van frissebb és közelebbi forrás: Erdész Robi másik, Cabaret nevű együttesének 2000-es Taya Geyzirrah című opusa. Az eredetileg reklámzenének készült, poénra vett műfolk dalban van hasonló. Ami nem véletlen egybeesés, hanem pontos egyezés: ugyanis a Marsbéli Krónikák II. egyik vendége maga Ullmann Zsuzsa, a Cabaret énekesnője.
A másik vokalista, Szirtes Edina Mókus az éneklésen túl a hegedűjével is részt vett a felvételekben. Nagyon jó dolgokat játszik, de még nem tudom, hogy hányadán állok vele. Ugyanis az egyre inkább jazzes és világzenei világba kalauzoló részekben hallható hegedű sajnos nem sci-fi, hanem sokkal inkább keleti hangulatot áraszt. Sokkal inkább Ali Babáék irányába visz el, mint az űrbe. Az összehatás sem nem pozitív, sem nem vidám, inkább borult, itt-ott egyenesen feszült.
A későbbiekben azért visszatér a Solaristól megszokott fuvola- és gitárjáték. Még egy csőharang is megszólal, szerencsére izzadságszag és erőlködés-mentesen, harmonikusan a zene szövetébe illeszkedően, pont a maga helyén.
Az ezerféle modern hangzással operáló szintetizátor-özön, a klasszikus zenekar hangszereinek megidézése, valamint a digitálisan előállított hangulati effektek szintén a TB III. világára, rendhagyó szerkezetére és hangszerelésére emlékeztetnek. Irgalmatlan nagy munka lehet mögötte, ha úgy tud érvényesülni, hogy nem öli meg az élő hangszereket.
A hetedik tételben Krasznai Tünde éneklése kapta a főszerepet, melyről nem lehet másra asszociálni, mint a Great Gig In The Sky felejthetetlen dallamaira. Tünde természetesen meg sem közelíti Clare Torry klasszikusát, de nem is rossz. Hatásos, működőképes, szép lezárása a műnek. Érzelmileg és zeneileg is.
A friss albumon, és az új szvitben vendégszerepel még Gerendás Péter akusztikus gitáron, Erdész Tamás elektromos gitáron, továbbá Szendőfi Balázs basszusgitáros is. Játékuk nem tolakodó, inkább harmonikusan olvad bele a nagy egészbe.
A „B-oldal” ismét egy szvittel indít. A negyedik track, a két tételes Hangok a múltból egy harminc évvel korábbi, Czigivel (és Tompox-szal) készült archív felvételen alapul. A totális ős-Solarisként induló mű a második perc környékén szép lassan átmegy modern hangzásokba, mely ismét erőteljes Tubular Bells III. jegyeket mutat.
Az ötödiktől hetedikig terjedő trackek három rövidebb, hasonló felfogásban megszólaltatott önálló szerzeményt tartalmaznak. Az eddigi két szvit után sok újat már nem lehet elmondani róluk. Nagyjából egy tucatnyi hallgatás után itt, ennél a résznél döbbentem rá, hogy a kiváló hangminőség és az igen jó zene mellett, miért éreztem magam mégis kissé idegenül, furcsán e Solaris lemez hallgatása közben. Igen. Végre leesett, hogy Kollár Attila, és az ő finom, tiszta, igazlelkületű fuvolajátéka hiányzott. A 2014-es album sok vendége, a sok vendégszóló és a sok énektéma bizony a fuvolajáték rovására ment.
A CD többi részéhez hasonló világú új dalokban (A világ nélkülünk, Az emberbogarak büszkesége és a Lehetetlen) jobban tetten érhető az arányok módosulásaa korai Solaris-felvételekhez képest, mint a szvitek, illetve a rendhagyó utolsó track estében. Remélhetőleg a következő Solaris stúdiólemezen ismét nagyobb teret kap a fuvola. (A harmadik Musical Witchcraft után pedig már ideje volna egy Invocatio Musicalis albumnak is.)
Összességében a Marsbéli Krónikák II. egy előremutató, igényes album, melynek befogadásához ugyanúgy idő és nyitottság szükséges, mint ahogy 1999-ben A próféciák könyvéhez is kellett némi keszon-kamra. Többször megfogalmaztam már, de jó ismét leírni, hogy a Solaris nem egy nosztalgiaprodukció. A banda szerencsére nem vált önmaga emlékzenekarává. Így a változások az élő dolgok természetéből fakadó normális működés jelének tekinthetők. A CD háromnegyedórás terjedelméből pedig könnyen kikövetkeztethető, hogy bőven maradhatott még anyag a tarsolyban. Így remélhetőleg nem kell újabb tizenöt évet várni a folytatásra.
2014. világzene albuma (Forward), szimfonikus rock albuma (Adventi koncertek), hard rock albuma (Farkasok völgye Kárpát-medence), és modern rock albuma (Hotel Polimer) mellé megszületett az év progresszív rock albuma: a Marsbéli krónikák II. is. Legyünk nagyon büszkék a Solarisra!
Nem tértem ki rá, mert nem akartam lelőni a poénokat, de a korongon bőséggel fedezhetők fel a Solaris kedvelői, ismerői számára ismerős dallamok, belső utalások. A rejtvénynek is beillő zenei idézetek és önidézetek összessége akár Solaris (családfa) egyfajta szórakoztató műveltségi tesztjeként is felfogható. Ha nem is ugrik be mindegyik azonnal, de az albumot záró Alien Song sajátos erdészi humora garantáltan minden hallgatót jobb kedvre fog deríteni.
Jozé / Ellensúly 2014
Solaris – Marsbéli Krónikák II. - Martian Chronicles II. CD (Solaris 2014)
Kollár Attila - fuvola, csörgő, fütty
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Bogdán Csaba - gitár
Gömör László - dob, ütőhangszerek
Seres Attila - basszusgitár
Raus Ferenc - dob
Cziglán István - gitár (archív felvételről)
Pócs Tamás - basszusgitár (archív felvételről)
Erdész Tamás - gitár
Szendőfi Balázs - basszusgitár
Gerendás Péter - gitár
Muck Ferenc - szaxofon
Ulmann Zsuzsa - ének, vokál
Szirtes Edina Mókus - ének, hegedű, vokál
Krasznai Tünde - ének
1. Marsbéli Krónikák II. - 1. tétel / Martian Chronicles II. - 1st movement
2a. Marsbéli Krónikák II. - 2. tétel / Martian Chronicles II. - 2nd movement
2b. Marsbéli Krónikák II. - 3. tétel / Martian Chronicles II. - 3rd movement
2c. Marsbéli Krónikák II. - 4. tétel / Martian Chronicles II. - 4th movement
2d. Marsbéli Krónikák II. - 5. tétel / Martian Chronicles II. - 5th movement
2e. Marsbéli Krónikák II. - 6. tétel / Martian Chronicles II. - 6th movement
3. Marsbéli Krónikák II. - 7. tétel / Martian Chronicles II. - 7th movement
4a. Hangok a múltból - 1. tétel / Voices From The Past - 1st movement
4b. Hangok a múltból - 2. tétel / Voices From The Past - 2nd movement
5. A világ nélkülünk / The World Without Us
6. Az emberbogarak büszkesége / The Pride Of Human Insects
7. Lehetetlen / Impossible
8. Alien Song
